Elveszve

Lám...

Hanyagolom magam?

Vagy éppen hogy azt jelzi, hogy kimaradtam innen, hogy a való életben többet vagyok?

Jó lenne.
De nem - csak egy privát blogot írtam az utóbbi időben egy bizonyos embernek.

Valakinek megint időt szenteltem. Rég volt ilyen - utoljára vagy három éve.

A gondolataim jórészt körülötte forogtak - na meg persze a hétköznapok jelen fogta az időm másik részét.
Hogy volt-e értelme...? Hát...

Az örök optimista azt mondja, "még nem lefutott ügy". Én azt mondom, hozott pár vidám napot, amikor elhitettem magammal, hogy "jól alakulnak a dolgok".

Érdekes, hogy a lecke, amire tanított, a kezdeményezés - mégis valahogy úgy érzem, "nincs kedvem kezdeményezni".
Őt is azért szólítottam meg, mert a találkozásunk véletlene, a pillanat különlegessége felhívta rá a figyelmem.

Hihetetlen, mennyire ritkán fordul elő ilyen az életemben...

Hány "kozmikus találkozásunk" van az életben vajon...?
Elvileg az utolsó szereplő is "forgatókönyv szerinti szerepet" vállalt, eljátsza az életünkben a maga kis statiszta-, vagy epizódszerepét - de semmi sem céltalan, semmi sem "véletlen".

Ilyen találkozásból mégis ha 4-5-öt tudnék mondani 30 év alatt...

Nem volt olyan elsöprő, mint 2006-7-ben, de épp elég erős ahhoz, hogy felkapjam a fejem. És ő is felfigyelt. Ez viszont ritka. Mármint - még ritkább. Ő is megérezte, hogy valami különleges a pillanatban.



Most mégis itt írok, ahelyett, hogy Vele beszélgetnénk.
Ez mindent elmond, azt hiszem.

Vár a munka.
Pontosabban vár az Élet (azaz, nem, az Élet nem vár)...

Üdv az űrből! ;) :P