Semmi sem az...

Tíz éve nem láttalak.

Több, mint tíz éve...

Volt idő, hogy gyűlöltél...

Volt idő, mikor elfeledtél, hiszen a fiad, a lányod...


Volt idő, mikor elfeledtelek...?

Vagy mindig is bennem voltál - ahogy az ablakba kitett gyertya lángja is ott lobog, hazavárón, még ha a hétköznapok zajlanak is tovább...?





Rád emlékezem, vagy az érzés emlékére...?

A hegre a lelkemen, amely egykor a Hozzád fűző kötelék helye volt...?



Tíz év nem láttalak.
Semmit sem változtál. :)
A szememben éppen az a lány vagy, az a különleges, az a hasonló...



Ami elmúlt, elmúlt...

Tudom.

Odakinn mégis vigasztalhatatlanul zokog az ég.



Már nem az vagy - győzködöm magam.
És én sem az vagyok.

És ez az érzés sem az.


Semmi sem az.



Szinte érzem a heg rücskös felszínét...
Olyan, mint egy égési seb.


Nem tapogattam eddig. Kerültem, mint egy érzékeny pontot a testemen.






Te.

Szentimentális vagyok. Igen!





"...You are the girl of my dreams..."



Tudom, természetesen véletlen.




Fájsz nekem.


Fáj az emléked!

Fáj, hogy elhagytál. Hogy ostoba mód elengedtelek.



Hol vannak a könnyeim...?

Emlékszem, ahogy meghasadni éreztem a szívem, éreztem, ahogy megtelnek könnyel a szemeim...

Akkor nem sírtam.

Megfojtottam azt a fájdalmat ott - ha nem tettem volna, talán belehalok.


Hogy utána feloldódott-e valaha bennem...?
Nem emlékszem....





A hangod sem változott.
Épp így emlékszem rá.

Bezzeg az unokaöcséd...! :D
Pólyásból colos suhanccá...

Őt is babakocsiban láttam utoljára...





Megváltoztunk...?


Megváltozott minden...?


Csak mert eltelt egy évtized?

Csak mert a szerelmet gyűlöletre cseréltük, és magányra...?

Csak mert két új életet adtál ennek a világnak - nélkülem...?


Csak mert másnak mondtad ki a "boldogító igent"...?




Változott-e mindettől a lány a tisztáson...?

A kukoricaföldek szélén,  nyári éj csillagos ege alatt...?


És változott-e bármit a szomorú szemű fiú...?

Aki már akkor is szentimentális volt... :P





Tudom.


Tudom...





Már semmi sem az...