Kávészünet

Hm.

Verőfényes napra virradtunk. Meleg bögre köré fonódnak a kezeim (nem, nem a klaviatúrára), a télikertben ülök, zöld Élet között (nem, nem az irodában / második otthonomban)...

:D

Mindegy, ettől még megálltam. A Nap ragyog (az iroda ablakai legalább hatalmasak). Kávézom. Vagyok.

Azt hiszem, csöndben megint átléptem egy szinten.
Tetszik Pál Feri könyve.

A "nem a célba érkezés lényeges" élményét élem éppen.
Szabadabbá váltam - kimondom, ami bennem van, és nem aggasztanak olyan kérdések, mint hogy "mi lesz ha".

Túl sokáig őrizgettem magamban ábrándokat, érzéseket, lehetséges szép jövők álmait.
Tudom, hogy megtervezett úton járok, és az álmokból, ezernyi lehetséges útból csak egy lesz, amit végigjárok majd.
De szabaddá tesz, hogy én választhatok, hogy megkereshetem. Tudom, hogy mind szép, mind csodákkal kecsegtet, mind tanít.

Ám azt is érzem már, hogy választanom kell.
Ez a választás, azt hiszem, nem az a-b-c-d variánsok közötti választás.
Inkább a "döntés választása" - hogy oké, elfogadom, hogy végig kell járnom, és a magam akaratából járom végig. "Elébe megyek" az utamnak. Keresem a következő lépést.

Kiválasztom az álmot, amelyhez a lépéseket keresem, és közben elfogadom, hogy vezetnek, "amerre mennem kell".

Nem görcsölök az útitársakon - jön, akinek kell, vagy aki akar.
Nem aggódok a holnap miatt, nem riaszt a még-nem-látott jövő.

Nem érdekel már, hogy mit gondolnak mások rólam - szabadságukban áll azt gondolni, amit akarnak.
Dolgunk egymással csak azokkal van, akik számára tudok értéket közvetíteni.

És jól van ez így. Tudom már, miért teremtette ekkorára a Világot a Jóisten. :)

Feri atya azt mondja, nem dolgokra van szükségünk az önfeledt boldogsághoz - hanem csak önfeledtségre. Bármit is csináljunk. 

Legyen az akár egy egyszerű, reggeli kávézás.