Mennyi mindent tudunk - és mennyi mindent felejtünk el...
Mindent tudunk - és mindent elfelejtünk...
"Az élet végébe vetett hit" - a halál "oka". (Olvasd el most az idézett gondolatokat! Az alapját adják a folytatásnak.)
Öntudatlanul teremtjük.
És - egymásnak is teremtjük. (Az Életet is.)
Milliónyi, milliárdnyi Teremtő összeadódó teremtése - A Világ.
És, ha azt hinnénk (ha menekülnénk a felelősség elől), hogy "nem számít az a kicsi, amit én teszek hozzá" - nézzünk csak körül...!
A boltban az eladó - "egy senki".
"Pótolható" (gondolják a tulajok).
"Jelentéktelen" (a 10 éves üzleti eredmény szempontjából - gondolják a közgazdászok, könyvelők, tulajdonosok, stb.).
De hogy Te (igen, Hozzád szólok Kedves Olvasó) visszamész-e oda - hogy másik Egymillió visszamegy-e oda...
Az Őrajta múlik.
Rajta - aki flegma, vagy mosolyog. Aki unott, le se szar - vagy aki megszólít, kérdez, segíteni próbál.
Senki ő, hiszen csak egy a millió Teremtő között.
S mégis mennyire meghatározza a napod, ha reggel Vele futsz össze, vagy este, mikor fáradtan még próbálsz kipipálni valamit a listádon, Őt fogod ki.
Te is pontosan ilyen vagy. Számítasz. Számítanak a döntéseid, a választásaid.
Hogy eldobod, vagy sem a szemetet.
Hogy mosolyogsz-e, vagy sem a szembejövőkre.
Hogy kedves vagy-e, előzékeny vagy-e, figyelmes vagy-e - vagy csak unod.
Vagy utálod.
Hogy a pozitívat, vagy a negatívat osztod meg - sokszorozod meg, teremted ezáltal - a többi Hozzád hasonlóval.
Tudom, könnyebb "sírni".
Ha nem először olvasol, tudod Te is, hogy nekem is könnyebb.
Egyfelől ami fáj - az nyom belülről. "Ki kívánkozik".
Másfelől erre szocializálódunk.
Az öröm - természetes.
Azt ritkábban kérdezzük meg a gyermektől, miért nevet...
Ha szomorú, ha sír, vagy dühös - arra mindig (jó is lenne, de legalábbis többször) rákérdezünk.
Lám - belátható, hogy ez: hiba.
Mire azonban belátjuk (magunkra nézvést), sok idő telik el.
És persze - ezt is elfelejtjük.
A felismerés az első, de nem elégséges lépés.
Tudatosan be kell építenünk a mindennapjainkba. Tenni - cselekedni kell.
"Akként cselekedjetek, ahogy szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek!"
15 707. nap.
Mától odafigyelek rá, hogy több pozitív dolgot vegyek észre, és osszak meg.
Hogy többször kérdezzem meg a jókedv okát.
Hogy jobban figyeljek az emberekre magam körül.
Hosszú út vezetett idáig. Sok kátyúval, sok mély szakadékkal.
De - ma elmond(hat)om, hogy sok boldog pillanattal is.
Nem ment segítség nélkül. (Te se félj segítséget kérni!)
Mások figyelmessége, pozitív gondolatai és cselekvései nélkül.
Nem ment volna anélkül, hogy ők adni akarták volna - és anélkül, hogy én el tudtam volna fogadni.
Talán valóban a párkapcsolatokban vagyunk egymás legnagyobb tanítói.
Ott vagyunk elég közel, ott vagyunk eléggé őszinték. Előbb egymáshoz. S idővel önmagunkhoz is.
Szerencsére ma már nem csak a Társunk lehet a tanítónk.
Nem kell annyira fejlettnek lennünk, hogy (már az elején) hétköznapi pillanatokban is megértsük, felismerjük a nekünk szóló tanítást.
Ma már az is elég lehet a gyorsabb elinduláshoz (és így a gyorsabb fejlődéshez), ha felismerjük, hogy elkél a segítség.
Érdemes.
Mert boldogságra születtünk. Ölelni.
Te is.
(Ezernyi út, ezernyi ajtó.
Ha tanácstalan vagy, hol indulj el, itt van egy, amit (Akit) merek ajánlani.)
