Pillanataim - avagy "...ölelésből..."

The notebook soundtrack






Vannak pillanatok, mikor úgy érzem, összekapcsolódom Istennel, és a Létezés Valóságával...

Pillanatok, amelyek egyszerre boldogak, és egyszerre fájnak...




Pillanatok, amelyekből egyszerre hiányzol, és amelyekben egyszerre ott vagy igazán...



Kicsit ijesztő élmény...


Felveti a kérdést, hogy "És az életem többi percében...?!"

Vajon csak árnyék-életet élek...?


Valami elválaszt a Valóságtól...?

Az érzésekkel megélt élet valóságától...?

Vajon a valódi Élet minden pillanatban ilyen....?!

Egyszerre boldog és fájó...?



Mi zár el akkor tőle, mint víztükör a levegőtől...?

Lehet-e élni a víz alatt...?!



Vagy csupán hitegetem magam minden más pillanatban...?! Nem is élek igazán az életem 99,99%-ában...?




Tudok sírni...

Talán túl sokáig mondogattam magamnak, hogy nem tudok...



Érezted már valaha, hogy valaki mindig is ott volt körülötted, és óvón ölelt, akkor is, ha nem láttad, ha fáztál, ha féltél...?

Ha épp nagyon egyedül voltál...?



Ez talán Isten ölelése...

Hiszen amit érzünk, amit látunk magunk körül, mindez energia...

Energia pedig "nem vész el, csak átalakul" - vagyis nem "lesz, csak úgy", "egyszer csak", "ok nélkül"...

Ha Ő a Forrása mindennek, ha az energia Ő maga, akkor a világ körülöttünk is Ő maga...


Talán könnyek kellenek, hogy tisztára mossák a szemem...


Most úgy érzem, tisztán érzem, hogy szeretni megtanulni vagyunk itt...



Nem büntetésből, nem eltaszításból, nem árulásból...



Ölelésből...



Szeretni tanulni...