"A párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak..."

Hangulat: Szemlélődő. Ahogy a szobám ablakán le-leszaladnak az üvegre tapadt esőcseppek. Nézem a szomjas tájat, "ahogy Isten locsolja az ő kertjét." :)

Hálás vagyok. Ez szól.
(Persze megint igaz, hogy a szövegnek és a zene által kapott hangulatnak köze nincs egymáshoz - tehát hadd szögezzem le: a szövegnek sincs köze sem a hangulatomhoz, sem ehhez a bejegyzéshez.)



Csak eszembe jutott egy barátommal folytatott beszélgetésünk. Az alternatív valóságokról, a jövőinkről szólt. :) Mert mesélt - megtisztelt a bizalmával, és megosztott egy személyes - talán sorsfordulót jelentő - élményt.

Bennem pedig megrezdült egy önző kis hang, hogy talán őt is elsodorja majd az élet... :D

Igen, vállalom, hogy hiányozna - pedig éppen most sem mondható el, hogy gyakran találkoznánk - hiába vagyunk egy hullámhosszon. Mégis. :)


Szóval felötlött bennem, hogy vajon ez az "indokolatlan" lelki rokonság (nem volt fizikai alkalma kialakulni), honnan is ered...?

És jött a kép, hogy talán egy másik élet emlékét hordom magamban, mint egy halovány árnyék-lenyomatot. :) Hiszen tudjuk, hogy két születés között mind együtt vagyunk. Sőt, azt mondják, még az egyes életutakat is úgy tervezzük meg, hogy ugyanazon játékosok vállalnak bennük más-más szerepet (ajánlom: Kryon - Hazatérés)...

Talán erre emlékszem. :) Korábbi életutainkon vállalt korábbi szerepeinkre. :)

Érdekes elgondolkodni rajta, vajon ha minden szereplője az életünknek testvérünk, akkor azok, akiről nem gondolnánk, kik is lehetnek valójában - vagy kik lehettek korábban?


Mindenkinek (gondolom) volt már olyan érzése, hogy valakivel "rokonlelkek".

Mi is ilyesmik vagyunk.

Ebben az életben mindketten választottunk egy utat magunknak, amik épp látótávolságban futottak az elmúlt években. Most talán majd elkanyarodnak...

De nem szomorkodom, hiszen még a párhuzamos egyenesek is találkoznak a végtelenben... :)