Kimondatlanul

Wassiyé

"Hang fennakad, szó bennszakad..."


Hallgatok. Mag-amba fojtom, mert tudom - félem? -, hogy csak illúzió lehet...

Hiszen nem ismerlek.

Csak egy képet dédelgetek magamban, s e képbe szerelmes lettem...

Hogyan is lehetne egy az életünk - hangzik fel a tétova kérdés...

A kétely így mérgezi álmom édes ízét...


Reményt adsz, életet nap-nap után - mint egy emléket, őrizlek magamban, bár nem emlékezhetem Rád.


Hiszen mire emlékezhetnék...?


Nem volt közös időnk.

Életeink, mint az út szalagjai, egymás mellett futnak, messze távolba ragadva...

...



Változtatnom kell.


Ez az üzenet.


Eddig mindig rejtettem, őrizgettem - bár a parázs is hiába való vaksötét üregben.