Üzenet
Feleslegesnek tűnik minden szó.
Még mindig élnek emberek, akik nem értik, hogy az erőszak nem út, nem alternatíva.
Akik még mindig nem fejlődtek annyit, hogy másképp fejezzék ki magukat.
Akik még mindig a könnyebb utat választják, mikor a valódi felelősök helyett ártatlanok ártalmára vannak, mikor a felelősségvállalás helyett a halált választják.
Mikor építés és a kevéssé szimpatikus elemektől/emberektől/helyzetektől való elhatárolódás helyett, azok meghaladása helyett elvesznek, rombolnak.
Rombolni, ölni könnyű.
Teremteni, építeni, élni - ez a valódi kihívás.
Ez az emberhez méltó kihívás.
Ha azért élnénk, hogy meghaljunk - minek születtünk volna meg?
Ha azért élnénk, hogy elvegyünk másoktól - miért kapunk annyit az anyagi életünk elején?
(Kapunk életet, szeretet a szüleinktől, barátainktól, szerelmeinktől, estébé.)
Ha az erőszak volna a "megoldás" bármire - miért törődésre, szeretetre vágyik minden teremtett lény?
Ha a hatalom, a gazdagság, az "én vallásom kizárólagossága" volna a legmagasabbrendű célja az életnek - miért magányosak (gyk. "vágynak valami többre") a hatalmasok, miért magányosak a gazdagok is, miért kapcsolta Isten (bármelyik) a boldogság érzését a szeretethez, az önzetlen adáshoz, az öleléshez, stb...?
Aki hatalmat hajszol, aki a pénzt teszi életes istenévé, aki másoktól elvesz (lop, öl, hazudik, stb.) ahelyett, hogy a létezésével adna a világnak - valójában egyetlen dolgot cselekszik:
Aláírja a magáról - impotenciájáról, szellemi szegénységéről - kiállított elismerő oklevelét, "bizonyítványát".
Nyisd ki végre a szemed!
Nyisd ki végre a füled!
Tárd ki a szíved, hogy meglásd, meghalld végre az isteni útmutatást, és megtaláld a születésed valódi célját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)