Beszélgetések

Emberi szemmel nézve iszonyú magasan ült.
Szerette felülről szemlélni a világot. Egy hegycsúcs, vagy egy templomtorony tetejéről, egy fa csúcsáról, vagy például  a Bazilika kupolájából. Szerette átlátni a dologkat. Talán ezért fogadta el a hívást, ami esetlen növendékek, gyarló, csetlő-botló emberek mellé rendelte. Mentor volt ő, védelmező, vizsgabiztos, ellenőr és barát. Igen, tudta jól ő is. Nem szerencsés barátkozni a rábízottakkal, hiszen a megbizatással korlátok is jártak. Az idő például.Persze nem volt egyedül ő sem. Ritkán ugyan, de találkozott magához hasonlókkal. Ilyenkor eldiskurálgattak a világ dolgairól, a szolgálat kihívásairól, a felismeréseikről.
- Te hogy bírod ezt a sok idiótát...?! Én totál kikészülök tőlük! Hiába írom le, hiába mutatom meg mások életén keresztül, hiába üvöltöm a képükbe ezer féle módon, egyszerűen képtelenek felfogni, és megtanulni végre!
- Türelmesnek kell lenned velük. Hiszen ők is csak emberek! - válaszolta halvány mosollyal. Társa nemrég fogadta csak el a szolgálatot, zöldfülűségéről kirohanásai ékesen tanúskodtak.
- Tudom, tudom! De, ha egyszer annyira szeretném...! Szeretném látni, hogy fejlődnek, hogy boldogabbak lesznek! Ez a világ annyira gyönyörű, és ők ahelyett, hogy megélnék, csak a port bambulják a cipőik orra előtt!
- Felnőnek lassan. Csak kitartónak kell lennünk. - Persze ezt mondani könnyebb volt, mint megvalósítani. Pontosan tudta, mire gondol a másik. Ezen minden kezdő átesik. Ha már valaki eljutott az ő szintjükre, nem könnyű visszaemlékezni az oda vezető hosszú-hosszú út minden göröngyére, botlására.
- Neked ő a hanyadik? - kérdezte a Kezdő, apró kavicsokat dobálva a mélybe.
- Nem számolom már. A hívás óta, mióta elfogadtam, nem számít már. Ő mindig az Egyetlen. Csak Ő számít. Hogy korábban mi volt - mindegy már, elmúlt. Csak Érte tehetek bármit is. S hogy lesz-e következő...? Az Ő szemszögéből mindegy.  - Szavai puhán szóltak az éjszaka hűvösében. Lassan libbentek tova.
Miközben elmélyülten vakarta egyébként nem viszkető hátát (régi megszokásból inkább, mint valós okkal), szavait egy hófehér tollpihe követte útjukon a mélybe. Oda, ahol valaki épp vele álmodott.