"Zéró tolerancia. Vagyis nem elfogadható az ittas vezetés, a nemi erőszak, a nők vagy állatok bántalmazása és a faji megkülönböztetés sem. Ezekkel sokan egyetértünk."
(A WMNO bejegyzése a Fb-n)
Sztereotípiák.
Az agresszió lemoshatatlanul ránk (férfiakra) ragadt a köztudatban, mint a fekete folt.
A "bántalmazás képek" egy érdekes példája ennek a google szerint.
Az "agresszió képek" keresőkulcs hasonló eredményt hoz.
Szomorú.
Sőt.
Talán még elterjedtebb is, a fizikai "gyengébb-nem"-ség ellensúlyozására.
Arról már nem is beszélve, hogy a "bántás", mint az önvédelem, vagy a bosszú eszköze verbálisan sokkal kifinomultabban is megvalósítható, sokkal többféle formában, így sokkal "színesebben fejlődött".
Egy pofon, az egy pofon.
Adhatod így, meg úgy, esetleg valamit tarthatsz a kezedben.
A szóbeli bántalmazás skálája a közönséges kurvaanyázástól a rejtett manipulációig, a nyílt vádaskodástól / hibáztatástól a lelkiismeret furdalást keltő sajnáltatáson keresztül a hallgatásig (!) sokkal szélesebb.
A hatása pedig - szerintem - semmivel sem kevésbé pusztító.
Mégis - ha agresszió, akkor az férfi.
Ismertem nőt, aki abban az életszakaszában annyira mély és eleven sérülésekkel élt, hogy a félelme-fájdalma verbális és fizikai agresszió formájában talált csak kiutat a fényre.
Ismertem olyat, aki a szexben vett agresszív elégtételt az őt ért sok sérelemért kezdetben. Érdekes módon, idővel már nem csak úgy tudott örömet lelni az együttléteinkben, hogy mart és harapott, ahogy csak tudott (nem, nem azért, mert szóvá tettem ezt).
És számos alkalommal voltam áldozata a "csakazértse"-típusú hallgatásnak, indirekt vádaskodásnak, stb. - kezdve a saját anyámtól.
Na és ne felejtsem el - 36 éve élek összezárva egy hímneműnek született emberi lénnyel, aki egyszerre fényesen ragyogó felvilágosult Lélek, szorosan mellé zárva a vak, féktelen ösztönökkel, a szocializáció során gyűjtött sérülések nyomorával, a modern civilizációs megfelelési kényszerek frusztrációival...
Aki történetesen még sokat fejlődhet elfogadásban, megértésben, az elvárások elengedésében, kommunikációban, stb.
Így van némi fogalmam róla, milyen érzelmi folyamatok fenyegetnek tettlegességben kirobbanó feszültségekkel, indulatokkal.
Viszonylag kevés számú esetet éltem meg, amikor nem volt elég a kontroll ezek féken tartására - a három legkritikusabb (micsoda véletlen) számomra fontos nőkkel való interakcióhoz kötődik.
(Egyikre sem vagyok büszke, annak ellenére sem, hogy inkább a kezem törtem el egyik alkalommal, mint hogy a "gyenge nő" által generált feszültség az ő bántalmazásában vezetődött volna le.)
Valahogy - másik "véglet" - az egyenlőségi mozgalmak érdekes módon inkább női zászlóvivőkhöz kötődnek.
Persze.
Félreértések elkerülése érdekében hadd jelentsem ki: TÉNY, az egyenlőtlen bánásmód, amit nem célom vitatni, nem úgy, mint megszüntetni!
Csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy elsősorban emberek vagyunk. A fájdalom (fizikai, vagy lelki), a félelem, a tehetetlenség érzése épp annyira romboló egyikünknek, mint másikunknak. És a reakcióink is emberiek.
Végeredményben egyformák.
Jó volna, hogyha akár a férfiak, akár a nők nem csak "a világ másik felére" fókuszálnának, hanem egyben próbálnánk nézni az egészet. És a nemiség hangsúlyozása nélkül* keresnénk** megoldásokat.
(*Megint csak a félreértések elkerülése végett: különbözőek vagyunk, és ezért minden megközelítés, javaslat, megoldási mód, stb. lehet eltérő. Nem osztom a "modern" társadalompolitikai(?) nézetet, amely elmosná a nemi identitás határait. Csak a "vádaskodó élt" hagyjuk el, a "bezzegaférfiak / bezzeganők"-típusú kommunikációt!
**Valójában keresni sem kell a megoldásokat, csak alkalmazni kéne azt, amit már tudunk. (pl.))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)