"...még annyi mindent szeretnék adni..."

Hangulat


Téma




"„Ó, kedves halál! Jaj de jó, hogy végre jöttél!” – ujjongsz, megöleled, kézen fogod és gyorsan elsietsz vele, nehogy meggondolja magát, hiszen olyan régen vártál már rá! Vagy elkezdesz inkább alkudozni? „Gyere, játsszunk egy sakkpartit, vagy szkanderezzünk, és ha nyerek, akkor kapok még tíz évet! Oké?” – üzletelsz a halállal, mert még nagyon nem akarsz menni; agitálsz, érvelsz, ellenkezel. Aki felteszi magának a kérdést és őszintén felel rá, az pontos képet kap arról, hogy mennyire erős benne az életkedv – az élethez oly szükséges energia.
(...)
Nem szabad megengedni, hogy eljöjjön az a pillanat, amikor az elrugaszkodás mellett döntünk, helyette fel kell kutatni a vágyat, azt a mély hajtóerőt, ami miatt élni akarunk..."

Olvastam már ezt a cikket korábban.

Ma reggel megint elém került, és rá kellett jönnöm, sok-sok évembe telt, míg rátaláltam "erre a vágyra"...

Az érzésre, hogy még többet tudok adni ennek a világnak a puszta létezésemnél, annál, hogy fogyasztom az oxigént.

Másként - hogy az elmúlt éveim azért nem hoztak igazi fejlődést, azért telt pangással, napról-napra létezéssel egyik év a másik után, mert nem volt meg ez a tudás. 

Nem volt meg ez a vágy, nem volt meg a hit abban, hogy van mit tennem - hogy tudok olyat adni, ami érték, amit "csak én" adhatok...

Ma pedig, ha jönne a Halál, és ideülne mellém, azt mondanám, 

"Várj még, hisz még annyi mindent szeretnék adni ennek a világnak...!"

Ma pedig évekre, sőt, talán évtizedekre szóló tervem van, ma pedig olyan csúcsokat látok magam előtt - megmászható, elérhető csúcsokat -, amelyek eddig nem tudom, merre járhattak... :)

Talán az út hossza lesz az igazi kihívás, ám ma már tudom, hogy nem csak találhatok társakat, de találnom is kell társakat, hogy célba érhessek.
Mert csak együtt érhetünk célt.

Lehet, hogy ez az egész világ csak illúzió!

Lehet.

Az én álmom, az én illúzióm akkor az, hogy itt teremtsek valami pluszt, ezt tegyem jobbá, álmodjam szebbé...! :)