Dokumentálok

2017. januárja nagyjából úgy indult, mint az eddigiek. Nagyjából, mert több felkérést kaptam munkára, de az elmúlt 2 évben már az évvége-éveleje a tervezés, számvetés tudatos időszaka volt.
Aztán kaptam egy értesítést, ami kimozdított az eddigi állapotból. Átlökött a küszöbön, hogy változtassak - ami valószínűleg jó irányba visz majd.
Most mikor 8 év után újra állásinterjún voltam, még kicsit zavaros, mi is lesz.
Tetszik, hogy tudok tudatos szemlélettel állni a helyzethez. Ami a korábbiakhoz képest eltérés, hogy eddig azért nem hoztam meg ezt a döntést - többször voltam úgy padlón, hogy felmerült, részben hagyjam fel a vállalkozásom, és legyek újra alkalmazott - , mert egy az egyben visszalépésként éltem volna meg.

Most eszközt látok benne arra, hogy egy felismert gyengeségemen javítani tudjak. Eszközt látok arra, hogy hatékonyabbá, határozottabbá, következetesebbé, és hálásabbá váljak általa. Hogy újra meg tudjam becsülni az időt, amit kapok, hogy meg tudjam becsülni a hétköznapjaim kényelmét - ami mára hétköznapivá satnyult, és ami hálátlanná tett az utóbbi időben.

Megtanulom újra értékelni.

Nem számítok rá, hogy zökkenőmentes lesz minden, de...

Évek óta úgy éreztem magam, mint a lepke, aki nem bír kibújni a gubójából...

Most talán megtaláltam azt a módot, amivel sikerülni fog.
Vicces, hogy eddig fel sem tudtam ismerni ezt a fajta szabadságomat. Mármint hogy még ez is az enyém - hogy ebben is mennyire megnyilvánul az Ő törődése.
David J. Schwartz - Gondolj merészet c. könyve is most került a kezembe. Hat rám. :) Lelkesít.
És megfogalmaz megállapításokat, amiket (milyen érdekes!) épp most élek meg a gyakorlatban.

Az elmúlt 3-4 év tartós, ám lassú fejlődését 2017-ben végre dinamikussá akarom fejleszteni! :D

És ehhez is az egyik ügyfelem adta a leckét (emlékeztetőnek magamnak: D.Viki), hogy felismerjem a magam korlátját.
Ő nem tudja - nincs is miért egyelőre. De év végén, mikor már látom a megvalósult eredményeket, ha terv szerint tudom alakítani, azt hiszem, veszek neki valamit. :) Köszönetképpen.

Egyelőre úgy fest, hogy a földrajzi vállalásom felértékeli a robogót. :D
Vagyis az ugyancsak parkolópályára engedett jogosítvány kérdését is - megvan az eddig elvesztett motiváció, hogy miért hajtsam. :D



Hihetetlen felismerni a Lehetőséget az életemben. Mármint, hogy maga az életem milyen sokszínű lehetőséget ad, hogy megéljem. Megint megszólított egy alkoholista - valami lehet kódolva a vonásaimban, hogy mindig megtalálnak -, hogy adjak neki pénzt.

Magamon tapasztaltam, hogy a pénz nem segítség. Persze, akut helyzetet befolyásol. De nem ad érdemi segítséget.
Azt csak a változtatás ad. Ha célt választunk, ahhoz utat keresünk, és vállaljuk a cselekvés kényelmetlenségét.
Ezt még nem tudom gyomorgörcs nélkül válaszolni. Mármint még frusztrál a helyzet - de egyre biztosabb vagyok benne, hogy igazam van.

Hogy a vaisnavák, Richard Bach, Tolnai Lajos (és még sokan mások) szemlélete, miszerint mindannyiunknak szabadságában áll olyan utat választani, amilyet akarunk, az helyes.

Egyre többször ismerem fel a másokkal való beszélgetések során azokat a pszichikai korlátokat, amikkel behatárolják önmagukat. És egyre nyilvánvalóbbá válnak a saját korlátaim is. Eddig nem volt egyszerű kulcsot találni az elengedésükhöz, a meghaladásukhoz.

Most, úgy hiszem - Viki segítségével - sikerült egyet megtalálni.


Kíváncsi leszek, mit tudok leírni 2017 december végén majd, eredményekként! :)

Schwartzot olvasva ismertem fel, hogy még sosem kötöttem igazán szövetséget önmagammal. Nyilván tudod, mire gondolok, mikor "a belső hangomról", "a másik énemről" beszélek! 
Az az alak odabenn, akivel Te is megbeszéled a dolgaid. :P
Na! Vele!
Szembefordultam önmagammal, akit eddig csak hallgattam, akivel eddig csak vitáztam, és "kibékültünk". Pontosabban lelkiekben megfogadtuk, hogy az erőfeszítéseinket összehangoljuk, hiszen a legközelebbi szövetségesei lehetünk egymásnak.

Lássuk hát, mit tudunk kihozni 2017-ből! ;)