2017. március 25., szombat

Vezess - cselekedj!



Link



"Először – ahogy a táncban, a férfi vezet, a nő követ – nekem is a vezetést kellett megtanulnom. Azonban ez a szó becsapott engem. Nagyon sokáig vezetni akartam a nőt, megmondani neki, mit tegyen. Azzal voltam elfoglalva, mit szeretnék véghezvinni vele, és hogy milyen eszközökkel tudom azt megtenni. A tangóban az első lépés séta, tehát a nő még mindig ott áll előttem, én pedig azon igyekszem, hogy eggyel hátrébb léptessem. Számtalan módon próbáltam mozdulatra késztetni: használtam a kezem, a felsőtestem, megkíséreltem gondolatátvitellel is, szuggeráltam, bízván, hogy majd a zenére menni fog. Mindeközben a fókusz még mindig a nőn volt. Volt néhány módszerem, amely többé-kevésbé működött, de valahogy egyik sem volt az igazi. Ekkor a mesterem új felismeréssel gazdagított engem: a vezetés nem a nőnek való dirigálásról szól. A vezetést te magad képviseled! Te jársz az utadon, és ha a Nő akar, követ téged. Ez teljesen új megvilágításba helyezett mindent.
Visszatértem a startvonalhoz, újrakezdtem az egészet elölről. Megváltam a kényszerből kitalált módszereimtől, hogy újakkal helyettesítsem. Tudatosan el kellett fogadnom: dirigálás helyett cselekednem kell! Egy új rendszert építettem fel magamban, melyben a tetteim lettek a meghatározóak. Az, aki csatlakozik hozzám, a Nő mint tetteim tükre mutatja meg nekem hogyan is cselekszem."


Barabás Béla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)