Milyen könnyű néha eleven pontra tapintani...
Még most is végig fut rajtam a hideg.
Tegnap egy régi szerelmem, kétgyermekes édesanya rádöbbentett - nem is jó szó, mert inkább eleven megtapasztalását adta (mint mikor váratlanul izzó parazsat tesz valaki a tenyeredbe), milyen is anyának lenni...
Milyen küzdeni nem csak a mindennapokkal, a felelősség terhével, de a bizonytalanságainkkal, az önbizalmunk meg-megingásaival, vagy épp a teljes hiányával...
Nap, nap után felkelni, tükörbe nézni, aztán menni, és megharcolni minden percért.
Éveken, évtizedeken át.
Persze - gondolom, sőt hiszem! - apának sem könnyebb.
Már, ha valaki nem csak nemzőapa, de valódi Apa is lesz.
A kétely önnön képességeinkben ugyanúgy napirenden van, a stressz, a felelősség....
A többség - s köztük sokszor a saját Társunk is akár - mégis úgy hiszi, egy férfi sosem lesz olyan felelős, mint egy Anya.
Fájdalmas diszkrimináció ez.
Pont olyan megkérdőjelezése a szeretetre való képességünknek, az Ember-ségünknek, a férfi mivoltunknak - mint ahogy utolsó barátnőm is tőrt döfött belém egy hasonló megnyilvánulásával.
Lehet, hogy a többség nem elég felnőtt a gyermekvállaláshoz, a felelősséghez.
Lehet, hogy az imprinting, a bevésődés tudat feletti kötődése a szülést követő első pillanatban az Anyával jön létre, és ezért általában még annyira sincs választása (elméleti síkon sem), mint az Apának...
De valójában az Apának is csak elméleti síkon van.
Apa épp olyan ember, mint az Anya. A szíve épp úgy érző - és épp úgy vérző - szív. Épp oly végletes, és mély érzéseiben.
Érzem.
Mégis olyan mély, őszinte megdöbbenéssel ért az élmény tegnap...
Szeretem, ha egy érzés "fájdalmasan szép", vagy épp "fájdalmasan szomorú".
Mikor fáj, érzem a szívem.
Érzem a mélységet-határtalanságot.
Érzem, mennyire parányi vagyok, és a Mindenség, a Szeretet, a Szépség - Isten - mennyire hatalmas, mit is jelent, hogy "végtelen"...
Érzem, hogy csepp vagyok csupán az Óceánból - de az Óceánból vagyok egy csepp.
Azt hiszem, az összetartozás érzése az a "fájdalmas boldogság", ami könnyeket csal a szemembe ilyenkor.
Nem ismerem az Élet értelmét.
De újra és újra megélem a "titkát".
Ezt ezúttal Neked köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)