Kép-mutatás

Nem tudom meghazudtolni magam... :P
Egy ifjú hölgy ismerősöm ébresztett rá ismét, mennyire hiábavaló energiapazarlás, hogyha nem vállaljuk fel önmagunk a világ előtt.
A napok rohannak, a hetek, a hónapok, az évek tovaszállnak, és nem értjük, miért nem leljük meg a helyünket. Pedig a válasz ilyen végtelenül egyszerű.
Odafigyelés, valódi keresés helyett a keresésre csak mellékesen szánunk energiát. Mert mindig előbbre való a kép, amit magunkról kifelé mutatunk. Először mindig erre fordítunk energiát.
A kérdés, hogy miért?
"Mert így érzem jól magam"...?
Ugyan!

Talán igen, jobban érzem így magam, mert kielégítem az illúzióm, miszerint így van esélyem mások elfogadására.
Egy stresszel kevesebb - mondanám, de tudom, hogy nem igaz. A stressz ugyanúgy megvan, csak a felelősséget tudom másra hárítani, "hiszen én megtettem, amit kellett", hogy elfogadjanak. Ha nem tetszem, akkor ez az ő hibájuk, nem az enyém.

Vajon hol a határ...?
Hol a határa,aközött, hogy "ez vagyok", és az "igénytelenség" között...? Vagy ez csak egy a modern világ, a fogyasztói média által kreált billog, amivel manipulálható a tömeg?
Ha nem gyúrsz, ha nem jársz kozmetikushoz, ha nem jársz havonta fodrászhoz - igénytelen vagy! (?)
Testeket keresünk, vagy lelkeket...?
Vajon a test nem a lélek kivetülése-e...?
Ha a lélek rendben van, akkor a testnek is rendben kell lennie...?
Ha kép-mutató vagyok, nyilván nincs rendben a lelkem. Ha rendben volna, nem aggódnék mások véleménye miatt.
Ha teszek magamért, azt, akkor és annyit teszek, hogy jól érezzem tőle magam - meglegyen a harmónia "testben és lélekben". Ha ehhez kell gyúrni, gyúrok, ha nem kell, nem gyúrok...

Ideál akarok-e lenni...?!
Vagy önmagam?
Azért szeress, amilyennek látszom, vagy azért, aki vagyok?
Olyan legyek, amilyennek látni akarsz, vagy legyek önmagam?




Vajon van vége a kérdéseknek valahol?
Léteznek abszolút válaszok?