Hányszor, de hányszor megfogadtam, hogy csak a pozitív dolgokat nézem. Hogy teszek nap, mint nap azért, hogy jobb hellyé váljon Magyarország, és hiszem, hogyha elegen gondolkodunk és cselekszünk majd így, egyszer valóság lesz...
És most megint írok - megint "ezzel foglalkozom", és nem tudom megítélni, jól teszem-e...
Kiemelhetném a CEU-t, vagy ezernyi más momentumot. "De minek...?"
Szólás-szabadság.
Vélemény-szabadság.
Kultúra.
Érdekes szavak. Érdekes, hogy sokan elfelejtik, mit jelentenek. 25 év alatt annyira hozzászoktunk, olyan természetesnek vesszük a létüket, a velük való rendelkezést, hogy elfelejtettük milyen, amikor nincsenek...?
Sokan nem értik, hogy miért a felháborodás, ha a politikusok durván belenyúlnak az oktatási rendszerbe. Pedig ugye nem értenek hozzá - politikusok, nem gyakorló pedagógusok. Maximum annyit tudhatnak jól, hogy mennyi jut rá. Bár ezen a téren meg nem ott kéne leragadniuk, hogy "ennyi jut", hanem azon dolgozni, hogyan juthat több...
Szóval sokan nem értik, miért a felháborodás, hogy lex CEU, meg a bologna-i folyamat örvén végrehajtott lebutítás, stb. Pedig elég csak körülnéznünk kicsit a jelenünkben.
Körülöttünk a többség (és nem csak a fiatalabbak)
képtelen a felelősségvállalásra, képtelen kiállni magáért, képtelen értelmesen érvelni, meghallgatni a másikat, "kultúráltan" - választékosan és szabatosan - kifejezni magát. Képtelen gondolkodni.
Társadalmunk, mely valaha a tudományos világban épp úgy, mint a művészetek világában - összefoglalóan a kulturális életben - előkelő helyen szerepelt a világban, ma egy degeneratív folyamat eredményeként a timokrácián át a diktatúráig süllyedt.
A választópolgárok többsége nem megy el választani, mondván "minek". A polgárok és "értelmiségiek" jajjgatnak, hogy nincs egy értelmes (politikai) közéleti* formáció, aki mögé nyugodt szívvel oda lehetne állni - mégsem vállalja fel, hogy a köz javáért feladatokat vállaljon.
Pedig a "köz-teherviselés" nem csak az adózásban merül ki.
És ugyan mi az eredője mindennek...?
Miért zajlik ez a folyamat több, mint egy évtizede hazánkban...?
Mert az oktatást (is) hozzá nem értők vezetésére bíztuk.
Mert - bár a gyermekeink több időt töltenek a szüleiktől távol, mint velük, bölcsőde-óvoda-iskola-kollégium-táborok-napközi-satöbbi - hiába zajlik a szocializáció, az emberré válás kényes életszakasza nagyobb részt különböző oktatási intézményekben, mégis engedtük, hogy elhitessék velünk,
a nevelés a szülő dolga - a pedagógusnak az információ átadás a feladata.
Elfelejtettünk figyelni. Elfelejtettünk választani. (Nem csak valódi köz-szolgákat, de színvonalat nyújtó szakembereket is (egyszerűbben jó sulit a gyerekeinknek).)
Ebben ott vannak mindazok,
- akiknek része volt a rengeteg pályaalkalmatlan "tanár" "átengedésében",
- ott vannak a politikusok, akiknek drágább a saját zsebük, mint a szolgálat, amire esküt tettek (ha jól emlékszem, Dante poklában külön bugyor van az esküszegőknek, szóval csak hajrá, hölgyeim és uraim!),
- ott vannak, akik kényelemből maradtak tanárok, noha felismerték, hogy nem ez az ő útjuk,
- ott vannak az igazgatók, akik a könnyebb utat választva megtartották az alkalmatlan alkalmazottaikat,
- és ott vagyunk "mi, szülők", akik nem álltunk a sarkunkra, nem fogtunk össze.
- És ott vagyunk "mi, mindannyian" - mikor nem állunk a sarkunkra, és nem fogunk össze.
Gályázunk napestig, és sírunk, hogy de szar nekünk.
Mégsem teszünk semmit.
Várjuk, hogy "majd csak jobb lesz".
Nem lesz jobb.
Fizikából egyszer régen, egy tanárnő (név szerint Kancsár Rózsa tanárnő), akit hülye kamaszként tizedannyira sem tiszteltem (s akit ma tízszer tízszer annyira tisztelek, amiért elviselte a szemtelen hülyeségemet), mint érdemelte volna, valahogy a fejembe verte, hogy
"minden test megtartja nyugvó helyzetét, vagy egyenes vonalú egyenletes mozgását, amíg annak megváltoztatására külső erő nem kényszeríti".
Valahogy így volt. De a lényeg megmaradt.
Amíg nem változtatunk - MI SEM -, addig nem fog változni SEM-MI.
Szólás-szabadság.
Vélemény-szabadság.
Kultúra.
Érdekes
szavak. Érdekes, hogy sokan elfelejtik, mit jelentenek. 25 év alatt
annyira hozzászoktunk, olyan természetesnek vesszük a létüket, a velük
való rendelkezést, hogy elfelejtettük milyen, amikor nincsenek...?
A médiából már programozás szintjén dől a propaganda - a mi pénzünkön.
Aki véleményt nyilvánít, azt bemocskolják, minden nyilvános fórumon igyekeznek lejáratni.
Ez már nem kultúra.
Ez már nem szólásszabadság.
Nyakára küldik a hivatalokat, a karhatalmistákat.
Ellehetetlenítik.
Ez már nem csak, hogy nem véleményszabadság.
Ez már nem szabadság.
Békét akarok. Életteret, fejlődést, mosolyt az emberek arcán! Szeretetet és alkotást akarok!
És mégis egyre többször jut eszembe, elkerülhetjük-e az erőszakot, ha új irányt akarunk szabni a jövőnknek...?
Dante poklában külön bugyor van az esküszegőknek...
"...esküszünk, ESKÜSZÜNK, hogy rabok tovább nem leszünk!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)