Vajon az "tart vissza jelenlegi szintemen", hogy tudattalanul is másoknak akarok megfelelni...?
Hogy a családkép, ami vonz, valójában nem az enyém...? Hogy csak frusztrál, hogy "körülöttem mindenki családot alapít"...?
Ma egy 2011-es bejegyzésemben emlékeztettem magam, hogy senkinek sem kell megfelelnem. Hogy nem kell másnak lennem, mint vagyok.
(Milyen érdekes, hogy tegnap hozta az Arrival a "nem-lineáris időfelfogás" gondolatát, és ma szemembe ötlik "véletlenül" egy 2011-es saját bejegyzésem, ami, mintha csak a mostani magamnak íródott volna...)
Tehát...?
Tudom, mit kell tennem, hogy sikeresnek mondhassam magam - pontosabban, hogy látványosan sikeressé váljak.
Tudom, mit kellene tennem, hogy találjak magam mellé valakit.
Mégsem teszem.
Miért...?
Vajon mit tudhatott a leszületésem előtti teljes valóm...?
Mit választott?
Milyen utat választott bejárni, amely ennyire elszigetel...?
Vagy csak szimplán hülye vagyok...?
A túlzott naivitásommal, az idealizmusommal...?
A szentimentalizmusommal...
(Szeretem ezt a zenét, még ha depis is kicsit (nekem)...)
Üres a kecó, füstölő illat - kicsit már túl tömény is talán.
Ez a zene és félhomály.
Közben a történelmi színpadon egy majdnem-forradalmi bonyodalom.
Harmincöt leszek idén.
Már nem gyerek.
Nem suhanc.
Látom és minduntalan szembesülök a fejlettebb, érettebb, összeszedettebb gondolkodásom és a "fiatalok" gondolatai közti szakadékkal. Nem tartozom már a "fiatalok" közé.
Nem is vagyok olyan kiábrándult és életunt, mint az "idősebbek".
Két világ határán sodródom...
Sehová sem tartozom igazán...
Pedig szeretnék.
Sokszor gondolok arra, hogy a hitem, a jövőképembe vetett hitem milyen régi már...
Idén kilencedik éve, hogy az utamra léptem.
És bár a célokat, "a nagy képet" csak néhány (3-5) éve festettem meg magamnak - az sem kis idő.
Amióta kitartok mellette.
Egyedül.
Nem találtam még olyat, aki valóban, és tartósan mellém állt volna a megvalósításban.
Vajon rajtam múlik...?
Vagy csak "Isten mindig próbára tesz, valóban akarod-e..."?
Rossz vezető vagyok?
Rossz példakép?
Egyáltalán...
Szolgálhat-e az eddigi utam bárkinek is pozitív például...?!
Vagy kívülről nyilvánvalóan tévelygek csupán...?!
Vakon bolyongok, miközben a közönség visszafojtja sajnálkozó mosolyát...?
:D
Talán nem is tudok olyan egykori szerelmet/barátnőt mondani, aki azóta ne házasodott volna, ne szült volna gyereket...
Igen, láttam a Kabalapasit... :P
Mi zár hát be...?
A hit..?
Hiszen, ha elég erősen hiszünk a rácsokban, a tudatunk megteremti őket...
De...
Mért a rácsokban hiszek...?!
Mért nem a szárnyaim erejében...?!
Olyan szép az álmom...!
Annyi embert boldogabbá tudna tenni, hogyha megvalósul...!
Igen - engem is!
De másokat is!
Sokakat!
Mért esik hát nehezemre eléggé hinni benne....???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)