Egyszer, egy katasztrófavédelmis barátnőm elhívott egy túlélőtúrára. A zrínyiseknek szervezett, tulajdonképpen belsős rendezvény volt, rajtunk kívül talán még egy négyfős "civil" csapat volt. Akkor tanultam meg tisztelni azokat a fiatalokat, férfiakat és nőket, akik nem csak "mutatóba' izmosak", de olyan terhelést állnak ki, hogy az utca embere el sem hinné.
Nem tartozom közéjük. Nem tartozom közéjük, akik iskolaválasztáskor, vagy legalábbis az iskolapadban valószínűleg többet foglalkoznak a haza gondolatával, és a szolgálat, az áldozatvállalás fogalmaival, mint bármelyikünk.
Tudom, hogy köztük is sokféle ember van - elhivatottabb, és kevésbé elhivatott.
Tisztelettel szólítom meg mindannyiukat.
Elsősorban a rendőröket és egyéb rendfenntartó szervek sorállományában szolgálatot teljesítőket - mert őket vezényli az utcára a hatalom akkor is, hogyha fenyegetve érzi magát. (No és mert az egyenruhát nem vállaló, bár ugyancsak az utcára vezényelt erőszakosakhoz inkább élőben, mert még félreértenének.)
Ugyanabban az országban élünk. Ugyanúgy érezzük a különbséget az "ország" és a "haza" szavaink között, és a "haza" ugyanúgy közelebb áll a szívünkhöz, mint Önöknek.
Sőt!
Megkockáztatom, hogy ebben még tüntetők és ellentüntetők között sincs különbség! Akit megütnek, és aki üt, közöttük sem!
A tüntetők eddig is - és bárkivel beszéltem, szándékuk szerint ezután is - békés úton szeretnék elérni, hogy valóban a többség akarata érvényesüljön a hazánkban.
Egy hétköznapi ember számára az egyenruha megnyugvást jelent.
Mert számítunk Önökre. Önökre, akik elvállalták, hogy megvédik a gyengébbeket, megvédik azokat, akikkel igazságtalanul bánnak.
Akkor is, hogyha a saját törvényeinket forgatják ki, és fordítják ellenünk igazságtalanul.
Akkor is, hogyha az utcára kell vonulnunk, hogy kifejezzük a tiltakozásunkat, az egyet-nem-értésünket.
Akkor is, ha a képviselőink a mi érdekeink helyett másokét képviselik (hogy a "mások" a sajátmaguk, vagy egy szűkebb érdekcsoport, netán más nemzetek fiait takarja, jelenpillanatban mindegy).
Akkor is, hogyha - éppen az Önök által kapott és teljesített parancsok miatt - az Önök sorfalával kell, hogy szemben álljunk.
Mindannyiunkért állunk szemben - nem Önökkel, hanem azokkal, akik osztogatják a parancsokat. És ugyanúgy számítunk Önökre - hogy megvédenek, tüntetőként is, hogyha kell!
Nem a kevés számú, valóban fizetett bérbajkeverőről, agitátorról beszélek - hanem rólunk.
Rólunk, akik százezres tömegben mozdulunk meg ugyanazon érzelmektől vezetve, ami Önöket a haza szolgálatára vezette.
Rólunk, akik mind egy szebb, békésebb, fejlődő Magyarországon, Magyar Köztársaságban szeretnénk élni!
Mert ebben nem különbözünk szerintem - sem mi civilek, sem "mi egyenruhások", sőt! Még a meggyőződésből verekedni indulók sem különböznek tőlünk ebben!
Önök egyenruhát húznak azért a hazáért, amiben hisznek - mi utcára vonulunk azért a hazáért, amit féltünk, amit fejlesztenénk - ők azért a hazáért hiszik, hogy az erőszak iránya jó (illetve, hogy az erőszak egyáltalán megoldásra vezethet).
Biztos vagyok benne, hogy egy egyenruha nem változtatja meg az ember értékrendjét! Biztos vagyok benne, hogy Önök ugyanúgy egyetértenek az ország problémáit sérelmezőkkel, a politikusok mértéktelen kapzsiságát, pofátlanságát dühösen számonkérőkkel, mint mi mindannyian!
És abban is biztos vagyok, hogy a saját- és családjaik megélhetésének féltése ugyanúgy megfordul a fejükben, mint mindannyiunkéban.
Amikor a feszültséggel teli, bizonytalan jövőre, az erkölcsi érzékünk által diktált, mindannyiunkért való kiállásra gondolunk, és tudjuk - a ma Magyarországában a véleménynyilvánítás nem veszélytelen dolog.
Azt is sejtem, hogy Önök még talán nehezebb helyzetben is vannak, hiszen esküt tettek a parancsok megtartására. Ami egy ilyen kényes helyzetben, mikor az uralkodó - és ezért parancsosztogató - hatalmi elit érdekei szembe mennek a nemzet tagjainak érdekével, a hétköznapi emberek érdekével, akiket a jelenben csak "tüntetőknek" hívunk.
Ugyanakkor hadd idézzem fel megerősítésül, hogy mi, a nemzet tagjai vagyunk, akik magunk fölé emeltük a parancsosztogatókat.
Mi, a nemzet tagjai adtuk a hatalmukat azzal a kitétellel, hogy mindannyiunk előnyéért fogják használni.
Hogy használ-ják majd (gyönyörű magyar nyelvünk!), és nem kihasználják. Hogy élnek vele és nem visszaélnek.
Hogy addig élvezhetnek bármilyen előjogot és hatalmat (hivatalosan "mandátumot"), amíg a tőlünk kapott megbízás szerint a nemzet javára cselekszenek.
Hadd ne menjek bele, hány olyan nyilvánvaló esetet tudnánk felsorolni - mindannyian! -, amikor erről megfeledkeztek...!
Hadd ne soroljam, mikor nem hogy "megfeledkeztek", de nyilvánvaló szándékossággal semmibe vették mindezt!
Önök ugyanúgy választópolgárai ennek a hazának. Ugyanúgy fiai és leányai.
Önöket ugyanúgy megcsalták, kinevették, megalázták a cselekedeteikkel, mint mindannyiunkat.
Sőt - még az is előfordulhat, hogy a saját nemzetük ellenében parancsolnak maguknak.
Csakhogy az egyenruha alatt önálló, felelős, felnőtt férfiak és nők rejlenek!
Fiúk, leányok, férfiak, nők, anyák, és apák.
Ugyanúgy, ahogy a szemközt tüntetők között.
Ugyanúgy, ahogy azok közt, akik meggyőződésből ütnek, és azok között, akiket ütnek.
Ezek mind együtt vagyunk mi.
Magyarok.
Ugyanabban a hazában élünk, és ugyanazért a hazáért.
Erre emlékezzenek, hogyha eljön a pillanat, mikor választaniuk kell!
Mert eljön az a pillanat - ám akkor nem a haza és hazaárulás között fognak választani, még ha ezt sulykolja is majd a hatalom.
(A becsületük, a hitük - és annak megtagadása között kell majd választaniuk. A hazánkért, mindannyiunkért - szerintem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)