"Meddig jössz velem...?"

2012.10.10.




Újra és újra előkerül Benned, hogy egyedül vagy, és nem tudsz számítani az emberekre. Felteszed a bizonytalan kérdést, hogy vajon meddig vannak az emberek az életedben?

Elvárnád, hogy legyenek – hogy stabilitást adjanak, hogy állandóságot teremtsenek. Hogy építeni lehessen rájuk.

Közben jó koshoz méltóan szélsőséges kijelentéseket teszel, hogy egy évet kivársz, majd lelépsz külföldre.

Most én kérdezhetném, hogy „Hogyan számítsak Rád így hosszútávon…?”

Vagy elvárni csak Te várhatsz el…? Csak Te várhatsz tervezhetőséget…?

Mások felé Téged semmi sem „kötelez”…? („Akképp cselekedj, ahogy szeretnéd, hogy Veled…”, meg ilyesmi…)



*****
2012.10.11.



Azóta is agyaltam pár kört ezen.


És arra jutottam, hogy "térjünk erre vissza egy év múlva..."




Én is "túl élből" kezelem a szavaidat. Komolyan veszlek - akkor is, ha Te sem magad. Ha épp indulat, dac, düh szólnak a szavaid mögül.


Szóval inkább elfogadom.


Beszéljünk erről egy év múlva... :)