Meg-megdöbbenek...

Találkozol valakivel az utcán.

Kezet nyújtasz, ő megrázza a kezed.

Megállapodtok, hogy kölcsönösen segítitek egymást.

Aztán találkoztok újra, rávilágítasz, hogy bizonyos problémákat meg kellene oldani, hogy az eredeti megállapodosátok rá eső része teljesüljön.

Mire ő konkrétan a szemedbe nézve kijelenti, hogy szerinte Te hazudsz.



Egy kedves Mesterem erre azt kérdezné - "És vajon miért teremted magadnak ezt az embert, aki a szemedbe néz és hazugnak nevez, előítéletekre alapozva...?"



Én pedig nem tudnék mit válaszolni.

Az tény, hogy gyanúsan szisztematikusan kerülnek elő újabb és újabb formában a hazugsággal kapcsolatos vádak az életemben.

Noha végletekig igyekszem tartani a teljes őszinteség "hitét"... (Ez már több, mint "elv" nálam...)




Tehát...?


Milyen lehetőségek vannak...?


a) Én gondolom másokról, hogy hazudnak - tudat alatt...? Ezt jelenítem meg pl. benne is?

b) Tudatalatt ennyire frusztrál, hogy esetleg mások nem bíznak bennem - és ez a félelem "anyagiasul" ezekben az emnberekben...? Ez volna a "munkahelyi stressz" megnyilvánulása?


c) Önvád nyilvánul meg azokért az ígéretekért, amelyeket nem sikerült betartanom - részben rajtam kívülálló, részben rajtam álló tényezők miatt...?


Egyéb ötlet...?