Vessen rám követ, aki akar - akkor is meghatott ez a film... :D
Felidézett egy estbe szürkülő délutánt a Halászbástyán...
Egy reptéri pillanatot, egy reggeli szendvicskészítést... :)
És hiába tudja az agyam, hogy elmúlt, mégis felmerül bennem a kérdés: jobban kellett volna...?
Sokkal jobban kellett volna figyelnem. Sokkal jobban bevésni minden pillanatot.
Annyira hittem benne, annyira "révbe ért-érzésem" volt - nem gondoltam rá, hogy nem csak rajtam múlik...
Vannak dolgok, amiket nehéz elfogadni.
Sőt. Talán nem is szabad elfogadni őket.
Talán velem van a baj, hogy ennyire tiszteletben tartom a szuverén embert. :D
Azt hiszem, kezdem érteni, hogy az ember ambivalens lény - egyszerre igényli a tiszteletet, és hogy lerohanják, semmibe vegyék bizonyos kérdésekben. :)
Odakinn megint minden fehér. :) Minden hideg.
Idebenn, egy csendes kandalló halkan pattogó tüze mellett, egy régi tavasz képei úsznak a fafüst szagával terhes levegőben... :)
Apró mozdulatok, pillantások, érintések emlékei sorjáznak előttem...
Miért olyan különleges dolog a csók...? :)
Mért vágyom újra érezni a tenyerét...? Az ujjait...?
Az édes ajkait...? :)
"Törékeny jószág a szív...
S ha egyszer összezúzták, szilánkjain a múlt visszfénye csillog."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)