Mag-amban

Néha megjelenik a szemem előtt. Most is, mikor csak egyetlen gyertya lángja bókol az éjben.
Tovalibbenő tekintetem hüvelykről hüvelykre ébred rá formáira. A harmóniát követve önfeledten siklik - nincs, mi gátat szabhat neki.

Csak utólag döbben rá, csak akkor fogja fel.
A bőrét, a kontúrjait, a színét, még a melegét, sőt az illatát is.

Ereiben a lüktetést...
Izmaiban a feszültséget...

Rezdüléseiben a sóvárgást...

Látom. Érzem a tenyerem alatt. Ahogy remeg, mikor az ajkamhoz ér.



Néha itt van előttem. Ahogy sóhajt. Ahogy mozdul.

Ahogy rám néz.





Fel nem foghatom, hogyan képesek egyesek elfeledkezni az alázatról, mikor a tökéletesség ilyen tiszta esszenciájával találkoznak...



Lágyan - lassan - centiről centire fedezni fel...


Igen. Néha hiányzik.