Valami fontosat...

"...

- Érezted már valaha is - kérdezte nagyon lassan -, mintha lenne valami benned, ami csak arra vár, hogy esélyt kapjon  tőled arra, hogy napvilágra jöjjön? Valamiféle különös erő, amelyet nem hasznosítasz, tudod, mint a víz, ami lezuhog a vízeséseken, ahelyett hogy turbinákat hajtana? - Kérdőn nézett Bernardra.
- Azokra az érzelmekre gondolsz, amelyeket akkor éreznénk, ha a dolgok másként volnának?
Helmholtz a fejét rázta.
- Nem egészen. Arra a furcsa érzésre gondolok, ami néha elfog; olyan érzés, hogy valami fontosat kell mondanom, és van is rá erőm, hogy elmondjam, csak nem tudom, mi az, és nem tudom felhasználni az erőt. Ha valami más módon is lehetne írni... Vagy valami másról lehetne írni... - Elhallgatott, aztán így folytatta: - Tudod, van tehetségem a jó mondatok kitalálásához, olyan szavakhoz, amitől felugranak az emberek, mintha gombostűbe ültek volna, annyira újnak és izgalmasnak tűnnek, pedig valami hipnopedikus értelemben nyilvánvaló dologról szólnak. De úgy látszik, ez nem elég. Nem elég, hogy a mondatok jók legyenek; annak is jónak kellene lennie, amit teszünk a mondatokkal.
- De hát a te munkáid jók, Helmholtz.
- Ó, amennyire használhatók! - Helmholtz vállat vont. - De olyan keveset használnak! Valahogyan nem elég fontosak. Érzem, valami sokkal fontosabbat tudnék csinálni. Igen, és erőteljesebb, erőszakosabb dolgot. De mit? Mi az a fontosabb dolog, amit ki kell mondani? És hogyan lehet az ember erőszakos azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyekről írnia kell? A szavak olyanok, mint a röntgensugár: ha megfelelőképpen használja őket az ember, bármin keresztülhatolnak. Az ember olvas, és áthatol rajta, amiről olvas. Ez az egyik fő dolog, amit megpróbálok megtanítani a hallgatóimnak - hogyan kell átható módon írni. De mi az ördög a jó abban, ha egy olyan cikk hatol át rajtunk, amely a közösségi énekekről szól vagy az illatorgonák legújabb kísérleteiről? Ezenkívül lehet-e a szavakat igazán áthatóvá tenni - tudod, mint a legkeményebb röntgensugarakat -, ha egyszer ilyen dolgokról írunk? Lehet-e valamit mondani a semmiről? Végeredményben erről van szó..."

A. Huxley: Szép új világ (r.)

Valaha világot akartam megváltani.

Valaha én akartam lenni a Hős, a Megmentő - a "Nagy Jótövő"...

Aztán, ahogy szellemem malma zsákszámra őrölte a gondolatok búzáját, ahogy lassan megtapasztaltam, hogy a világ lehet másmilyen is, képlékeny - tőlünk, a gondolatainktól függő, velünk együtt változó...

Megváltozott a cél is, hogy mivé legyek.

Ma már nem akarok mindenre és mindenkire gyökeresen megváltoztató hatást kifejteni.

Erőszakkal változtatni meg bárkit végképp nem. 

Ma már a "világ" fogalmamat leszűkítettem, átkereszteltem a "saját világom"-ra. Erre akarok maradandó, pozitív hatást gyakorolni. Mert felismertem, hogy csak magunkért, a saját életünkért, a saját világunkért lehetünk képesek, és ezekért kell is felelősséget vállalnunk.

 "Lehetsz tűzoltó, vagy katona;

Vadakat terelő juhász..."

Az "agresszív hős" szerepe nem szimpatikus többé.

"Neked a kard a fegyvered" - én a szót választom. Ember vagyok. 

Aki Beszél.

Aki Ír.

Író vagyok...?

Mikortól író valaki...?

Nyilván több ez, mint a betűvetés tudománya, hiszen általános negyediktől mindenki író volna akkor...

Hiába olvastam vonatkozó információkat. Nekem kevés ennyi a meghatározáshoz.

Az elfogadott kategória-rendszer szerint az epika. 

De vajon attól, hogy leírok gondolatokat - hogy ezt azzal az igénnyel teszem, hogy megosszam másokkal, hogy reakciókat váltsak ki, hogy gondolkodásra késztessek -, attól valóban "író" leszek...?

Egy kedves ismerősömmel épp arról vitáztunk nemrég, hogy mi a "szépirodalom". Miért szépirodalom Müller Péter írása - a saját gondolatairól - és miért nem az pl. bárki más - az én - írása a saját gondolatairól...

Látszólag a különbség csupán annyi, hogy az egyiknél törekedtek a papíralapú kiadásra, a másiknál nem feltétlenül...