Ezt a kérdést én is felteszem magamnak. Egy barátom válasza: "még mindig jobb reménytelenül szeretni valakit, mint senki iránt nem érezni semmit..."
és ezen elgondolkodom.
miért keressük a társunk?
jön magától?
Vagy ebben a világban már keresni kell?
Hol találom? Megtalálom? Időben megtalálom? Időben jön?
Megismerem?
Tudni fogom, hogy Ő az?
Remélem és hiszem, hogy igen.
Hogy még miért akarunk? Mert olyan érzéseket ad, amit más nem képes megadni. Ha viszonzott, ott az intimitás. De nem csak a testé, a lélek intimitása. A lelkek ölelkezése. A gondolatok egybefonódása. A megértettség. amire mindenki annyira vágyik. Szeretve lenni? Erőt kapni pusztán attól, hogy tudom áll mellettem valaki.És nem csak mellettem. Ugyanaz a személy áll mellettem ha én vagyok elől. Tudom, hogy ha hátrafordulok, ő vigyáz rám, mert OTT VAN. Ha ő megy elöl, én vagyok ott.
Érezni a közelségét. Figyelni. és figyelve lenni. Nem pejoratív értelemben. Hanem egyszerűen érezni, ahogy a másik néz. Ahogy figyel, vágyakozik, érez és kíván.
Szerintem ezekért az érzésekért vágyunk a szerelemre.
Megosztani mindent, amit csak meg akarunk osztani.
A Társ... Szerintem - bár a Szabad Akaratban hiszek, nem az eleve elrendelésben, mégis "Isten szeretete" valamennyi véletlen ismeretében, a lehetőség megadásában nyilvánul meg. Vagyis találkozni vele - bár szabad akaratból, véletlenül, mégis szükségszerűség... Már ha ennek van valami értelme... ;) Ugyanakkor egy ideje az "Életem" nem csak 1982 és a halálom napja közti időt jelenti számomra, így a találkozás talán nem szükségszerűen ebben az életünkben valósul meg... Ezt pedig a csodáknak kijáró alázattal kell elfogadnunk - szerintem.
---
Hogy tudni fogjuk-e, ő az? Hát... Előbb-utóbb felismerjük. A lecke talán épp az, hogy megtanuljuk időben felismerni...
---
Az érzések.
Az utóbbi írásaid kapcsán felmerült, hogy összekuszáltam a kategóriákkal szembeni elvárásaimat. Hogy baráttól olyat várok, amit csak társtól szabadna, és viszont. Mégis... Van egy barátom - egy nő. Fiatal régész. A lélek intimitását érzem köztünk, mert rokonlelkek vagyunk. Képesek vagyunk az őszinte megosztásra. Őt Barátomnak tekintem.
(Összezavarodom, miközben próbálok válaszolni a feltett kérdéseidre. És a felvetődő sajátjaimra...)
Mert szeretni jó...
VálaszTörlésEzt a kérdést én is felteszem magamnak.
Egy barátom válasza:
"még mindig jobb reménytelenül szeretni valakit, mint senki iránt nem érezni semmit..."
és ezen elgondolkodom.
miért keressük a társunk?
jön magától?
Vagy ebben a világban már keresni kell?
Hol találom?
Megtalálom?
Időben megtalálom?
Időben jön?
Megismerem?
Tudni fogom, hogy Ő az?
Remélem és hiszem, hogy igen.
Hogy még miért akarunk?
Mert olyan érzéseket ad, amit más nem képes megadni.
Ha viszonzott, ott az intimitás.
De nem csak a testé, a lélek intimitása.
A lelkek ölelkezése.
A gondolatok egybefonódása.
A megértettség. amire mindenki annyira vágyik.
Szeretve lenni?
Erőt kapni pusztán attól, hogy tudom áll mellettem valaki.És nem csak mellettem. Ugyanaz a személy áll mellettem ha én vagyok elől. Tudom, hogy ha hátrafordulok, ő vigyáz rám, mert OTT VAN.
Ha ő megy elöl, én vagyok ott.
Érezni a közelségét.
Figyelni.
és figyelve lenni. Nem pejoratív értelemben. Hanem egyszerűen érezni, ahogy a másik néz. Ahogy figyel, vágyakozik, érez és kíván.
Szerintem ezekért az érzésekért vágyunk a szerelemre.
Megosztani mindent, amit csak meg akarunk osztani.
A Társ...
TörlésSzerintem - bár a Szabad Akaratban hiszek, nem az eleve elrendelésben, mégis "Isten szeretete" valamennyi véletlen ismeretében, a lehetőség megadásában nyilvánul meg. Vagyis találkozni vele - bár szabad akaratból, véletlenül, mégis szükségszerűség... Már ha ennek van valami értelme... ;)
Ugyanakkor egy ideje az "Életem" nem csak 1982 és a halálom napja közti időt jelenti számomra, így a találkozás talán nem szükségszerűen ebben az életünkben valósul meg...
Ezt pedig a csodáknak kijáró alázattal kell elfogadnunk - szerintem.
---
Hogy tudni fogjuk-e, ő az? Hát... Előbb-utóbb felismerjük. A lecke talán épp az, hogy megtanuljuk időben felismerni...
---
Az érzések.
Az utóbbi írásaid kapcsán felmerült, hogy összekuszáltam a kategóriákkal szembeni elvárásaimat. Hogy baráttól olyat várok, amit csak társtól szabadna, és viszont.
Mégis...
Van egy barátom - egy nő. Fiatal régész. A lélek intimitását érzem köztünk, mert rokonlelkek vagyunk. Képesek vagyunk az őszinte megosztásra.
Őt Barátomnak tekintem.
(Összezavarodom, miközben próbálok válaszolni a feltett kérdéseidre. És a felvetődő sajátjaimra...)