Rise 'n' fall
Szinte hihetetlen tapasztalatokkal akar "gazdagítani" az Élet.
Vagy csak ez a világ-vége dolog, ez a "továbblépés egy magasabb szintre" - lehet, csak ez csavar be mindenkit.
Első lakótársamat egy normális, csupa-szív srácnak ismertem meg. Vidéki roma srác, műegyetemi hallgató - hihetetlen koponya. Testvéremként szerettem.
Kisvezetői pozíciót kapott - van valamennyi befolyása mások életére. Évek óta nem találkoztunk.
Többfelől hallottam, hogy megváltozott, hogy visszaél a "hatalmával", hogy kirúgatott olyan embereket, kicseszett szándékosan olyan emberekkel, akiket az emlékeimben azonos megbecsülésben őrzök. :(
Hihetetlen, de többen, egymástól függetlenül állítják ugyanazt...
Melóhelyen felnőtt, komoly emberek esnek egymásnak, mutogatnak egymásra és állítanak hárman háromfélét - hazudtolják meg oda-vissza egymást.
Olyan emberek, akiknek a szavahihetősége - nem hogy a tisztessége - nem is lehet(ne) kérdéses a szememben...
Tíz éves kapcsolatokat dobnak sutba...
Nem értem.
Ennyire elrugaszkodtam - ekkorát tévedek a valóságtól...?!
Vagy a "teremtés" a valóság helyett csak annak "meglátott, szubjektív rétegére" vonatkozik...?
A szubjektív illúzióra?
Amellyel ilyen keményen átcsesszük magunkat...?
Ha ezek az emberek - "barátaim" és "példaképeim" lehullnak a piedesztálról, amelyre állítottam őket...
Mi marad...?
Hogyan lehet bármiben - bárkiben hinnem ezek után...?
Hogy mondhatom, hogy "ezekről az emberekről" (bárkiről) példát szeretnék venni...?
"Követni akarom őket"...?
Hogy "ők a barátaim"...?
Az, hogy kozmikus találkozásokkal kapcsolatban csalódtam, betudható annak, hogy nem tartunk ugyanott az Úton, hogy nem voltam elég felkészült/én vagy ő, mindegy/.
De ezek az emberek - volt lakótársam kivételével - már több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek...
Igaz csak egy-kettővel járnak előttem (kiv. egyvalakit)...
Vicces.
Én mondom mindig, hogy nem a születés dátuma határozza meg a korunk...
De basszus, ha évek munkakapcsolata alapján kialakult képek félrevezetőek, akkor megint oda lyukadok ki, hogy nincs bizalom...
Hogy nincs barátság - csak évtizednyi idő és tartós, aktív kapcsolat után...?
Vagy, hogy mindig is egyedül vagyunk/leszünk...
Melyiknek örüljek?
Vagy sírjak...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)