"Ismerek" egy embert.
Számomra az Ellentmondások Élő Szobra ő.
Humoros, van stílusa, csinos, talpraesett.
És emellett olyan pesszimista, annyira negatív és kiábrándult, depressziós és hitetlen - hogy az hihetetlen.
Én tényleg nem értem, hogyan alakulhat valakinek az énképe ennyire másként, mint ahogy pl. én látom kívülről...!
Évek óta olvasom a blogját. Ismerkedem a gondolataival - arról már letettem, hogy társalogjak vele -, mert szeretem a stílusát, és szórakoztat a humora. Kedvelem.
Ma már csak mosolyogni tudok a negativizmusán is. Korábban bántott. Szerettem volna kimozdítani, visszaadni a hitét.
Nem ment.
Aztán elfogadtam, hogy nem kell mindenkit nekem "megmenteni".
De örök lecke lesz arról, hogy minden kép mennyire relatív... Mennyire szubjektíven alakul...
És felveti, hogy akkor vajon mihez viszonyíthatunk...?
Mit tekinthetünk mérvadónak?
A saját képünk - önkényesen?
Tudva azt, hogy a mi képünk lehet éppen a negatív véglet is...? Elfogadva ezesetben, hogy mindent szarnak fogunk látni ehhez képest?
Olyan szívesen megosztanám valamelyik írását - haláli a humora - de tudom, hogy kiakadna rajta.
A kérdés tehát, hogy a bárki által rólunk kialakított képet bármilyen mértékben érdemes-e figyelembe venni?
Érdemes-e foglalkozni minimálisan is azzal, ugyan mit gondolnak mások rólunk...?
Érdemes-e ez alapján változásra törekednünk...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)