Hiábavaló gondolatok Isten természetéről

Voltál már olyan "állapotban" - éreztél már olyat, mintha hirtelen elöntött volna a szeretet...? Ahogyan egy hullám borít el - egészen...?

"Isten szeret téged" - mondják. Szembeállítják a Gonosszal - a Teremtő Ő, a Szeretet, a Jóság.

Mégis kicsoda Isten...?


Nem olyan kérdés ez, melyre reális választ adhatnánk, érzékszervileg igazolható észlelésekre alapozva.

Tény, hogy sok mindent nem tudunk tudományos alapon magyarázni. Tény, hogy a "törvények", melyek mentén leírjuk a "valóságnak" nevezett környezetünket, egyre kevésbé tűnnek állandónak - >törvénynek<.

Tény, hogy létezés végső miértjére nem adható - vagy inkább nem elfogadható válasz a "csak", meg hogy "véletlenül", hogy "cél nélkül létezünk".

Egyesek szerint a végső kérdésre nem létezik felfogható válasz.

A fentiek alapján ugyanakkor erőfeszítés nélkül belátható, hogy a "valóság" nem csak az öt érzékszervünk birodalmáig terjed, és hogy létezik egy Ok, mely mögött szükségszerű egy Létező feltételezése.

Hogy hol, vagy mi is ez a létező - voltaképp mindegy.

Ezt nevezem én Istennek.

Megszemélyesítem, feltételezem, hogy ha olyan végtelen bonyolult rendszert volt képes létrehozni, mint a világunk, akkor intelligensnek, sőt intelligenciában a mi szintünk felett állónak kell tartanom.

Megfigyelve a világunk eseményeit, összevetve az emberi világ eseményeivel, az emberi sajátságokkal, feltételezem, hogy valóban azonosítható a Jó fogalmával - indirekt bizonyítás alapján, melynek alapja, hogy a Természetben nem létezik jó és rossz - csupán az emberi világban.

S mivel az embernek van döntési lehetősége a jó és rossz lehetőség között választani, így szükségszerűen a nála magasabb rendűnek tekinthető teremtőjének is rendelkeznie kell ilyen döntési lehetőséggel - a "rossz" mégis csak az emberi világban értelmezhető -, elfogadom, hogy a feltételezés helytálló.

Ha azonban igaz, hogy Ő szeret - Ő a Szeretet -, akkor feltételeznem kell, hogy a teremtményei számára minden lehetőséget megad(/ott) arra, hogy szabadok legyenek, teljesek, mondhatni boldogok.
Elfogadom továbbá a feltevést, hogy magához hasonlatosnak teremtett - amit nem külső, de belső hasonlatosságként értelmezek.

Ugyancsak a korábbi megfigyelésekre, valamint elméleti következtetésekre alapozva elfogadom, hogy a döntéseink, érzéseink, gondolataink nyomán alakul a valóságunk. Ennek kapcsán lehet helye annak a feltevésnek, hogy megfelelően erős tudati-érzelmi impulzus a "valóság" dinamikus - "természet feletti" - változását idézheti, idézi elő.

Ilyeténképpen "Istenhez vagyunk hasonlatosak" - s képesek vagyunk a teremtésre bizonyos értelemben.
Vagyis Isten keresése egyik módjául önmagunk megismerése, Isten önmagunkban való felkutatása kínálkozik.

Mivel korábbi megállapításaink szerint a létezés érzékszerveken túli tartományaiban is jelen vagyunk, illetve képesek lehetünk belépni ide, felmerül a keresés "külső világmindenségbe" való kihelyezése. Ennek módjai azonban kevésbé tűnnek kézenfekvő lehetőségnek, mint a "belső utazásaink". Feltehetőleg ugyanakkor e kettő paradox módon mégis összefügg - "minden Egy".

"Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával..."

 "Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó."

 "Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben."

 "Ne győzzön le a Gonosz, de jóval győzz a Gonosz felett."