Élvezd! ;)

Mottó: Élvezd

"...Hogyha rontottál tanulhatsz belőle,
ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség.
Nembaj ha nem sportolsz, lehet félegészség
élvezd az életnek minden egyes percét.
Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék
Élvezd a napsütést, hogy éppen nem esik..
Élvezd a munkát, tudod, hogy az nemesít..."





Jó hosszú idő eltelt, mire ismét sikerült összekaparnom magamban annyi lelkesedést és elszánást, hogy ismét nekivágjak a csapattal. :)

Fotó by Thomas

 Célunk a Börzsöny volt - ez a vulkanikus, fiatal (~ 18millió éves) hegység, amelyben a legmagasabb hazai csúcsok közül kilenc is megtalálható. E vidékre jellemző az országos szinten jelentős erdőborítottság, és a mintegy 350 ismert forrás, amelyek közül mi kettőt láttunk utunk során. (Meg ne kérdezzétek, melyik kettőt... ;) )

Az erdő összetétele bükk-, gyertyán- és legnagyobb arányban tölgy - sajnos növekvő fenyő-fertőzéssel.
Számos védett faj előfordulásáról beszámolnak a térségben - olyanokról is, mint az uhu, vagy a parlagi sas.

 A terv Szobtól - Nagyirtáspusztán át -  Szobig szólt - a meghívás pedig sokaknak.

Végül hatan mertünk odaállni a rajthoz. 

 

Fotó by Dóri 

Szeretem ezeket a túrákat, mert totál ismeretlen emberekkel hoznak össze - és ettől függetlenül olyan baráti hangot tudunk megütni, ami egy új, - napi - ismeretségben csak nagyon lassan alakul ki. Az egyszeri alkalmak varázsa ez, azt hiszem. :)

 
 

A reggel azzal indult, hogy tűpontosan megérkeztem a Nyugatiba 7:00-kor, és kényelmesen elsétáltam az 5-ös vágányhoz, automatából jegyet venni - "úgyis onnan indul". Cél bepötyög, kártya betol, pin beüt - pofa megnyúl: "Nincs fedezet"...
"Mivvvan?!" (Utóbb, a vonaton agyalva rájöttem, hogy a hosszú hétvége a bankoknak is hosszú hétvége - a csütörtöki utalást hétfőn látom viszont...)

7:05, vonat 7:07-kor indul - "vaaazzz" -, apró kotor... "Király - félútra elég lesz..."
Lesz, ami lesz alapon - én már vissza nem fordulok, felültem, és pötyögtem egy sos-sms-t Dórinak - egyetlenként ismerősnek a csapatból. Hála neki, ma itthon írom e sorokat - egyébként valahol félúton lennék, gyalog vissza Pestre... ;)

Szob-alsón leszálltam a vonatról nyolckor, és egy gyors bemutatkozást - na meg annak tisztázását, várunk-e még valakit - követően elindultunk a csendes utcákon. Fővárosi fül számára hosszú hétvégéhez méltó csendet sikerült egy perc alatt vad ricsajjá törnünk, mivel négylábú szurkolótábort mozgósított Tappancs - a haveroknak Tapi -, duracell-üzemű lelkes kísérőnk.

 Fotó by Dóri

 

Lassan baktattunk kifelé a civilizációból, közben csendesen elevenítve fel a régi sztorikat.

Utunk egy jókora gyümölcsös mellett vezetett el - először azt hittem, felhagyott állomány, mert a szélén elég elhanyagoltnak tűnő fák voltak, de összességében mégis műveltnek tűnt, nem volt még begazosodva -, ahol elkapott a nosztalgia Kassai Tamás hajdani kertészet- és művelés-metszésmódok tantárgyai kapcsán... :)

Felidézte az érzést, hogy az egyik életem bizonyára ilyen lehet - növények és ember szó szerint "gyümölcsöző kapcsolata"...

A táj még a Tél "kopárságát" őrizte, látni csak itt-ott láttuk a Tavasz első lábnyomait (másutt meg a Tél utolsóit)...

  

 Fotó by Balázs

 

De a levegő igen-gyorsan elfeledtette a hajnal hűvösét, úgyhogy rövid úton pólóban folytattuk - mármint a többség, mert Dóriról nem lehetett leimádkozni a kabátot még egy darabig... :D :P

 

Fotó by Balázs

Tapek, négylábú kísérőnk elemében volt - fel-alá szaladgált, hol előttünk, hol jóval lemaradva mögöttünk szaglászott és jelölt meg mindent. Jó kis kaland lehetett ez kutyaszemmel is...! :)

 Utunk első állomása Márianosztra volt - ismét súroltuk a civilizációt.


Ez az egykor a pálosok által művelt terület Nagy Lajos király kedvenc vadászterülete volt, de a leírások szerint Mátyás király is többször megfordult itt.

A pálos kolostort 1352-ben építették, ebben működik a 1848-as forradalom leverése óta börtön.

Az épületek a 2. világháborúban majdnem elpusztultak - 1948 után, a helyreállítást követően politikai foglyokat hozott ide az ÁVH - a 900 férőhelyen, átlag 2000 rabot zsúfoltak össze.

Ahogy lassan magunk mögött hagytuk a kijárt földutakat, és rátértünk a valódi túraösvényekre, apránként ébredt fel bennem újra az "erdő hangulata". Ahogy az itt-ott még olvadástól felázott talajon ügyetlenkedtünk, tölgyavarban gázolva azon derültünk, ha most csak úgy idecsöppenne valaki, nem tudná megmondani, hogy ősz van-é, avagy tavasz... :)

Ami egyszer bosszantó volt, máskor az hozott lázba - a sár előnye a rengeteg vadnyom volt, amikkel találkoztunk.
Tamás elbeszélései alapján érdekes kontrasztot jelentett a városhoz szokott szemem számára "kihaltnak" tűnő vidék.

 Pedig ilyen is van... :)

Fotó by Thomas

 

Fotó by Dóri

Nekünk csak egy rókához volt szerencsénk - sajnos hozzá is csak búcsúzni ugorhattunk be, "későn érkeztünk".

Fotó by Dóri

Nagyirtáspuszta volt volt utunk sarokpontja. A tűzrakás és sütögetés nekem mindig kedvenc foglalatosságom volt - most virslit, hagymát, szalonnát pirítottunk, és az eredmény... Hm... ;)

Nagyirtáspuszta a börzsönyi kisvasút egyik jelenlegi végállomása. Ez kezdetben az Esztergomi érsekség erdőinek könnyebb bejárhatóságáért épült - még az 1900-as évek elején - akkor még lovas vontatással. Trianon elvágta a nagyvasúti kapcsolatát - Ipolypásztó Csehszlovákiához került (Vámosmikola mellett) -, de az Érsekség Márianosztra felé új nyomvonalat hozott létre a kapcsolat felújításáért.






Ez a vasút kezdetben ipari-teherszállítási célokat szolgált - fát és fejtett követ szállítottak rajta - ezek leépülésével 1992-ben a vasútnak is bealkonyult. Csak 1998-ban kezdődött felújítás - és indult meg ismét az immár személyforgalom. Azóta szabad- és munkaszüneti napokon menetrendszerűen közlekedik (április és november között).



Volt szerencsénk találkozni az éppen érkező szerelvénnyel, míg vártuk a nyárson sülő húsokra.

Az már nem volt egyértelműen pozitív élmény, mikor az érkező "turisták" közt egy tízéves-forma kislány a pálya végén halomba halmozott kőzúzalékra nézve megkérdezte az apját, hogy "ezzel megy-e a vonat?"...

Fotó by Dóri

Miután belaktunk a bőven tervezett ebéddel, lassan felszedelőzködtünk, és nekiindultunk utunk meredekebb szakaszának - a Só-hegy 580 méteres csúcsa felé.

Fotó by Dóri

Talán ez volt az a pont, ott fenn a csúcson, mikor Thomas először nyugtatott meg minket, hogy "innen már csak lefelé megyünk..." ;) :D :D


(Először, de nem utoljára... :P )


Egy biztos: mind a társaság, mind a hangulat és az élmények kedvéért érdemes volt korán kelni, és érdemes lesz visszatérni is akár - mikor kizöldül a vidék! :)

Fotó by Thomas