Pofonok, avagy feladataink

Egy átlagos, mondhatni "szokásos" munka-megbeszélésre számítottam.

Ehelyett kaptam egy hetet, hogy eldöntsem "kit árulok el".


Tudom, hülye vagyok.

Számomra, akkor is ilyen érzés.

Négy éve azért dolgozom, arról beszélek, azért tanulok és változtatok a gondolkodásomon, hogy hitelesen tudjam továbbadni a gondolatot, az üzenetet, amit a cég képvisel.

Nem arról van szó, hogy itt minden 100% happy lenne - vagy hogy ezt hittem volna.

De akkor is!



Sem a szerelemben, sem a nemzeti érzésben, sem barátságban, sem semmiben nem tudok könnyen visszakozni!

Nem tudom meg-nem-történtté tenni, nem tudom felrúgni, meghazudtolni mindazt, amit évek alatt tettem magamévá, és adtam tovább emberek százainak!

És nem is akarom.


Mégis - a cég semmi az emberek nélkül.

Az emberek jelentik a céget - a cég csak egy szín, egy embléma, de olyan jelkép, amely kifejezi az összetartozást, az azonosságot. Gondolatban, hitben, útirányban.

Négy éve vagyok egy közegben - négy éve dolgozom egy társaságért, emberek egy csoportjáért.

Nem tudom és nem akarom azt mondani, hogy akkor holnaptól nem érdekeltek tovább.

És akkor csak a munkatársaimról beszéltem, nem azokról az emberekről, akiknek teljes, őszinte hittel mondtam, hogy páratlan lehetőséget használhatnak ki, ha ezt a céget választják.

Tény - az évek során magam is felismertem, hogy 70%-ban az üzletkötő korrektsége a meghatározó az ügyfél érdekeinek teljesülésében. Maradék 30% a pénzintézet. Ezt nézve igaz, hogy mindegy, milyen logo van a névjegykártyán, mert az ember számít.

Ez ugyanakkor visszafelé is igaz.

A pénz számomra kevés motiváció. "Nem vagyok eladó."

Tény, hogy van olyan szegmens, amelyben gyengébbek vagyunk - nem hiszünk a hitelezésben, ezért kisebb hangsúlyt fektetünk erre a piacra.
Ennek olykor lehetnek - elsősorban számunkra - hátrányos vonatkozásai.

És ezért nyitott vagyok rá, hogy a gyengébb területeken működjünk együtt olyanokkal, akik adott kérdésben jobbak.



Ugyanakkor nem értek egyet azzal, hogy ne volna másolható a szakmánk.

Ez - szerintem - csupán kifogás arra, ha nem elég jól adjuk át az információt az újaknak.
A hibát magunkban kell először keresnünk - mert a felelősség mindig a miénk.

Én ezt tanultam 30 év alatt.

Én ebben vagyok / leszek jó. Az oktatásban.

És azt viszont elfogadom, hogy az egyéni értékesítőknek meghatározó, hogy egységnyi energiájuk megtérülése mekkora.

Nekem a struktúrált értékesítésben van komoly lehetőség - emiatt.



Ezért olyan megoldást, olyan kompromisszumot kell találnom, amellyel feloldható ez a végletes döntési helyzet...


Olyan alternatívát, amely közelít a win-winhez.


Amellyel nem kell megtagadnom senkit a fontos emberek közül.


Olyat, amely megfelel a személyiségemnek. Amely nem jelent meghátrálást.

Amelyből egy jobb, az ügyfelek számára is előnyösebb jövő születik.



"Mindent tudsz, amire egy sikeres munkatársnak szüksége van."

Ezt mondta.


"Az Élet akkor állít újabb feladat elé, amikor megértünk rá, hogy megoldjuk azt."

"Nem kél  olyan vágy benned, melyhez  ne kelne erő is benned valóra váltani."



Talán most jött el az ideje, hogy végleg a saját lábamra álljak.


Hogy elengedjem végre a vezető kezet - melybe csak a félelem kapaszkodik egyre csak görcsösen...