Első vers

Első vers
"Az a józan személy, aki képes eltűrni a beszéd késztetését, 
az elme ösztönzését, a düh tetteit, valamint a nyelv, a gyomor 
és a nemi szervek késztetését, alkalmas arra, hogy tanítványokat fogadjon el az egész világon."


"...A valódi lemondás igaz tudáshoz vezet...
(...)
Az embernek követnie kell bizonyos szabályokat ahhoz, hogy eredeti tudását visszanyerje...
(...)
Az ember fokozatosan felemelkedhet az igazi tudás szintjére, ha mértékletességben él, kontrollálja elméjét és érzékszerveit, tulajdonát eladományozza, nyíltan őszinte, ügyel a tisztaságra, valamint gyakorolja a yoga-asanakat. (...)
Az embernek először a beszédén kell uralkodnia..."

Megint beleütközöm abba a határozott érzésbe, hogy Isten nem ennyire öncélú...
"Lefoglalni a teljes beszédfolyamatot az Ő dicsőítésével..."

Ez tipikus emberi önimádatra emlékeztető javaslat. Attól tartok, ez csak a korlátolt emberi elme szüleménye lehet. Ha elfogadom, hogy Isten, bárki legyen, mint teremtő magasabban kvalifikált személy, mint az ember, akkor nem fogadhatom el, hogy ilyen értelmetlen cselekvést várjon el azoktól, akiket szeret, és akik a szeretetüket, a hálájukat akarják kifejezni. :/

...



"...ha valaki örökké Istenre gondol..."

Lehet örökké tudatában lenni a belső kapcsolatnak. Lehet ebben a tudatban hozni döntéseket, és cselekedni - lehet azt nézni minden tettünk mérlegelésénél, hogyan lehetek önzetlen...

De vajon Isten önző volna...?

Hogy minden gondolatunkat kisajátítaná...? Hogy minden csepp szeretetünket magának akarná...?

Nem kísértetiesen emberi önzés ez is...?


...



"...Hasonlóan lehet felülkerekedni a dühön is. A dühöt nem tudjuk teljesen megszüntetni, de ha csak arra leszünk dühösek, aki Istent, vagy az Őt követőket sértegeti, akkor haragunkat istentudatosan kontrolláljuk..."


Isten, a Végső Tökéletesség, az Igazi Szeretet kiskapukat ad...

"Ne légy dühös 6 999 999 999 személyre, ha ártalmadra vannak, mert az rossz - de arra az 1-re, aki nekem árt, na arra azért lehetsz..."

Istenre jellemzőnek ható elgondolás ismét...

"...a dühöt nem tudjuk teljesen megszüntetni..."

Mi a düh...?

El-nem-fogadás.

Egy kontrollálatlanul születő érzelemhullám.

Ha megtanulom az elfogadást, és az elengedést - ha igazán megtanulom, dühös lehetek-e bármiért...?

Ha tudatában vagyok annak, hogy örök lélek vagyok, ha tudom, hogy valaki szavai, vagy cselekedetei prionnyi méretűek Istenhez képest, így ártalmára sem lehetnek, hiábavalóak - akkor van-e értelme dühösnek lennem...? Ha ezt belátom, dühös leszek...?

Le tudom-e győzni végül a dühöt...?


...



Isten felé szeretettel fordulni, elfogadni a helyzetünket, a kapcsolatunkat Vele nem hiszem, hogy csak ezek szerint a szélsőséges elvek szerint lehetne.

A végletesség emberi jellemvonás.

Az általam érzett belső kapcsolat sokkal... Szeretetteljesebb...