Védelek

Védelek


Ébredésem veted szememre,
Hogy ifjonti hévvel és vakon
Nem lobogok, nem hagyom,
Hogy egy érzelem elragadjon...

Józanságom átok talán szemedben..?
Hogy óvom az embert e kebelben,
S Benned...?
Hogy el nem vesztem fejem,
Vad vágyakkal, hogy nem hagyom
Sebeket osztani vakon...?

Védelek csupán, önmagamtól.
Magamtól, e balga vadtól,
Ki önzőn szeret, s bármit megtehet,
Csak együtt lehessen újra Veled,
Még ha fáj is, s nem csak neki,
Ostoba ő és elfeledi,
Hogy a lényeg itt Te vagy,
Ezért szabadságot nem ad
Neki az Én-Tudat,
Inkább keres ő utat,
Hogy fájdalommal ne terheljen,
Szerelme méz legyen kehelyben,
S csak kedvedre ízleld - ha akarod,
Nem kényszerítelek, ha hagyod.