Felkészületlenül, avagy szélcsendben

Choir




Olyan egyszerű volna megfojtani...



Megtehetném.



Nem kerülne nagy erőfeszítésbe...




Csak ki kellene zárnom.


Elfogadni, hogy - "nem fontos".


Hogy "csupán illúzió"...



Hiszen, mint minden virág, mint minden érzelem - mulandó.







De...




...









Megint felkészületlenül ért.


Nem hittem, hogy történhet így, hiszen "én döntöttem"...




És tessék.



Hogy többekben kár volt megbíznom, elfogadom.


De hogy magamban sem bízhatok...



Megingat.





"Semmim sincs... Csak Te vagy..."







Miért van, hogy csak az érzés jelenléte ad elegendő motivációt...?

Mikor már belép az életembe...



Hogy a köztes állapotokban - "magamért" - nehezemre esik cselekedni...?



Így a "váratlan" viharok között csendes nihil húzódik...



És minden újabb vihar - minden újabb jelentős találkozás váratlanul ér...

Újra...




(Persze, hogy érzem a változtatás szükségességét...


De...






Aligha segít ez MOST...






És eddig sem segített "szélcsendben".)

















Ó Uram,
Segíts megváltoznom! Hogy azzá lehessek, akinek lennem kell, hogy elégedetté, és (amennyiszer csak lehet) boldoggá tehessem...!
Hogy jobb legyek önmagamnál, képes az önzetlenségre, a megelégedésre és ekként a boldogságra, a boldogság megosztására...!
Segíts, hogy képessé váljak másoknak is átadni e tudást...!
Segíts, hogy a legjobb önmagam lehessek...
Segíts, hogy a legtöbbet adhassam...
Neki...
Neked...