Megpihenni

Oly jó volna fejem lehajtva
Megpihenni egy ölelő karba'

Rég virradt a hajnal, mely útnak indított -
Megállásom nem volt még eleddig -
Elfáradt a szívem, bevallom,
Lerakná terheit.

Gyűlik sok tapasztalás szívem tégelyébe
S mind nehezebb bent tart'nom helyébe'
Mellkasomban, mint sziklaként hurcolom
Keresztem az, és kincses tarsolyom

Fénnyel telik, kristályfényű könnyel
Kacagások, szerelmek emlékeivel
Sebek fájdalmával
Hisz vándor vagyok, az Út koptat engem is

Keresek én is, mint minden utazó
Mint minden vén, tengerjáró hajó
Egy biztos, szelíd-szép kikötőt
Hol révbe érhet, ha künn vihar tombol

Feladni a keresést, oly jó volna már
Esküvés szavaiban nyugodni örökre
Elfogadni, s otthonnak hívni egy helyet
S a szívemet Nála lerakni,
Hozzá minden útról haza ballagni

Naplementéket mélázva nézni
Magamat adni, hogyha újra kéri
S csendesen, békességben élni
A némaságtól többé már sohasem félni


Oly jó lenne, fejem lehajtva
Megpihenni végre, egy ölelő karba'