Komolytalanul

Mikor megszülettem, olyan voltam, mint e fehér lap.
Majd, kikkel egy útra sodort a Balga Sors,
Mint emlékkönyvbe, úgy írt belém néhány kósza sort
Kit emlékként őriznem érdemes.
Cifra, színes bötűkkel, így róttad belém magad -
Pár kósza rím, pár tiszta emlék -
Múltunkból a Mának csak ez marad.
Mit rejt e komor tekintet? Nem tudod?!
A Vihart,
Mit érintésed bennem felkavart;
A Sikolyt,
Mi visszhangzik bennem itt,
Hol karmokkal szaggattál, míg végig simított arcomon becéző kezed -
A kéz, mely gyilkosom lehet.
Ajkad - bár torkom tépte volna fel! Lenne ez kegyes halálom!
Inkább, mint sírig kísértsen,
Ha látom - sivatagomban hiába szomjazom,
Megváltó csókod - tudom, meg nem kapom.
Édes mérge létemnek létezésed,
Hiába várom napra-nap érkezésed,
Mert nem jössz - ó, nem!
- Mondd, milyen Múzsa vagy?!
Kezed fel nem old - nevetsz csak, s gúzsba' hagy,
Míg perceimből, s tintámból kifogyok -
Vándorlásom végén, ha lerogyok -
Kacagva nézel, mint porszemet,
Mit a Szél ma felkap,
S ma-holnap eltemet.