"Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég."
(Juhász Gyula - Milyen volt...)
Ezredévek suhannak - mint röpke percek - tova
S én elfúló sóhajjal, riadtan kapom oda
Tekintetem a kedves arcra,
most épp vörös, vagy szőke, barna?
Egyre megy - a hajszín, a szem, az orr, az ajka
Íve mind elmosódik már
A szíve dobbanása - csendbe hullt határ-
talan, -taram, -ta-tam...
S csendesen - mint kis patak - futnak ki ujjam közt az évek
S elmossa Őt - A Nőt - mellőlem az Élet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)