Aki hisz egy felsőbbrendű jóban - nevezze Istennek, Allahnak, Jehovának, Budhának, vagy bárminek -, elfogadja, hogy a földi élet a létezés "előszobája".
Minden vallás hasonlít abban, hogy egyfajta mennyországot, nirvánát - egy kiteljesedettebb, békével és szeretettel teljes helyet remél, túl az életen.
Miért ragaszkodunk akkor ilyen elkeseredetten ehhez az élethez...?
Miért akarunk szemet-szemért-alapon több fájdalmat okozni, több életet elvenni annál, amennyit nekünk okoztak, amennyit tőlünk elvettek...?
Ha hiszem, hogy a halál után a jókra egy jobb hely vár - tehát itt több a szenvedés, a megpróbáltatás -, miért akarom az "ellenségeimet" "magam elé engedni"...?
Ahelyett, hogy hagynám, hogy még hosszú évekig itt senyvedjenek - megpróbáltatások és fájdalmak, betegségek és félelmek, kínok és vágyak tüzében égve...?
"Ne félj, mind megöljük."
Durva pofonnal búcsúzik a film a nézőtől. Ezt az üzenetet mondja a gyászoló antiterrorista, és kilométerek ezreinek távolában a haldokló terroristavezér (vagy szabadságharcos) is a hátrahagyott nemzedéknek.
Így örökítve át a bosszú mérgét.
http://www.youtube.com/watch?v=_xLL-5cdXlQ
Mikor fogadjuk már el a tényt végre, hogy egyformák vagyunk...?
Vallástól, nemtől és bőrszíntől, vagy kortól és korosztálytól függetlenül...
Ugyanaz fáj, ugyanabban hiszünk, ugyanúgy szeretünk - és ezt az életet ugyanúgy magunk mögött hagyjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)