A Meg-nem-tartott Ígéretek Kertje

"...Valahol, messze túl, nyugaton - túl a barnaföldeken, túl a törpék tárnáinak legnyugatibb folyosóin -, valahol arra fekszik egy régi-régi elfeledett kert.

Hatalmas, mohos terméskövekből rótt fal övezi - évszázados, omladozó...

Ez a Kert más, mint a kertek általában.

Egy kert, amikor megálmodják, fényárban úszik, tele színes, üde virágokkal, csobogókkal, szökőkutakkal, finom selymes pázsittal...
Élettől harsogó, energiát és boldogságot - a kertész szeretetét sugározza magából mindazokra, akik csak ránéznek, vagy elidőznek az illatos tavaszi-nyári környezetben.

De ez a Kert más.

Olyan, mintha sosem lett volna múltja - pedig egyidős az emberemlékezettel.

Ennek a Kertnek nem volt fénykora - csak jelene van...

Ennek a Kertnek nincsenek mosolygós emlékei...

Nincsenek napsugaras, rózsaillatú álmai...


Ez a kert árnyas - sőt, inkább olyan, mintha örökké alkony volna épp...

Színei a szürkék, barnák...

A fű nem üde, inkább öreges, fakó, olajos-zöld.

Ebben a Kertben csenevészek a fák, halódnak a bokrok.
Nincsenek virágzó növények - mindent az elmúlás érzete tölt el.

Ez a Kert a Meg-nem-tartott Ígéretek Kertje.

Ha valahol a világon valaki megígér valakinek valamit - mindegy hogy milyen kis apróságot -, és azt nem tartja be, itt növekedésnek indul egy kis magonc, de mielőtt kifejlődne szép, dús lombú fává, vagy bokorrá, elsatnyul, kiszáll belőle az erő...

Csak egy csontváz lesz belőle, melyben örökké ott pislákol a bebörtönzött lélek - az a szálka, amit a megszegett ígért hagyott egy emberi szívben...

Ezért a Kertet azon kevesek, akik ismerik, egymás között a Holt Erdő Kertjeként is emlegetik..."




Istenem hány fával-bokorral gazdagítottam már én magam is e kertet... :(