Leckék II.

Leckék I.

 Hangulat

Nemrég valaki, akit segítettem, nem tartotta be az ígéreteit, ezzel jelentős anyagi hátrányba hozva.

Haragos lettem.

Most pedig ismét arra tanít a Bhagavad-Gíta, ha valamit teszek, akkor azt mások érdekében tegyem, ne önzésből, és ne azért, mert számítok a cselekedetem eredményére...

Az már felmerült bennem, hogy korábbi hibáimat kapom vissza az élettől az ő cselekedeteivel - de csak most esett le, hogy nincs miért fájjon, hogy a jószándékomat kihasználta, hogyha önzetlen volt a segíteni akarás...

Pontosabban, hogy ha zavar a viselkedése, akkor nem voltam önzetlen, mikor segítettem.

Tehát el kell engednem minden indulatot, mondhatni meg kell bocsátanom neki a nekem okozott hátrányért - amelyet egyúttal leckeként kell elkönyvelnem.

És nem a kézenfekvő következtetés leckéjeként - "soha többet nem segítek senkinek, és nem bízom meg senkiben" -, hanem az önzetlenség, a szolgálat leckéjeként.

Azt hiszem, ráéreztem, miért nem tudom elfogadni a Védikus filozófia tanait. Legalábbis egyben, "úgy, ahogy van".

Amit ír az érzelmektől való mentesség eléréséről - ahogyan ezt kívánatos célként megfogalmazza...

"...

Ötödik fejezet

Karma-yoga - cselekvés a Krsna-tudatban

(...)

20. vers 

Aki nem örvendezik, ha valami kellemes éri, s nem búsul a
kellemetlenen, kinek értelme rendületlen; megtéveszthetetlen
és jártas az Istenről szóló tudományban, az már
megállapodott a Transzcendensben.
..."

És ahogy megfogalmazza a "Legfelsőbb odaadó szolgálatát"...

Túl...

A keresztény megközelítésben is pontosan azt nem tudtam elfogadni, hogy egy olyan hiper-szuper Létező, mint Isten, olyan kicsinyes és kiábrándítóan emberi ostobaságokkal lenne elfoglalva, mint hogy "szolgákat teremt"...
Hogy olyan volna, akit az tesz boldoggá, hogy teremtek egy marék hangyát, akik majd "imádnak, mint istenüket"...

Nem áll összhangban azzal a képpel, hogy Ő a jók Legjobbika, a bölcsek Legbölcsebbike, a szeretők közt maga a Szeretet...

Nem illeszkedik azzal a képpel, hogy Ő az Egy-ség, hogy Minden, és Mindenki Egy, hogy az Ember Isten fia, akiben maga Isten lakik...


Úgy esetleg összeegyeztethető, ha az odaadó szolgálatot, amelyet egy másik lénynek teszek, Istennek - pontosabban Isten azon részének szentelek, amely abban a lényben lakik...

Ez megfelelne az Egy-ség, és az Istenség szolgálata gondolatának is, és az odaadó cselekvésének is.

Ez lehet a helyes értelmezés...