Hangulat.
Egyszer megkérdeztek egy embert - valahol keleten -, aki már elmúlt száz éves, hogy mi a titka e magas kornak. A bácsi csak mosolygott, kicsit elgondolkodott, azután így felelt:
"Kicsit mindig éhesnek kell lenni."
- Nem is tudom már, mikor olvastam a cikket, ami hírt adott az esetről - mégis elevenen megmaradt bennem ez az emlék.
Arra gondoltam, talán a boldogsággal is össze függ a dolog, meg az ember természetével...
Tudom, hogy mohó vagyok. Amikor valamiből bőség van, akkor habzsolok, bár többnyire igyekszem odafigyelni magamra.
Ám ez mégis azt eredményezi, hogy - akár csak egy gyakorta ingerelt receptor az ingerhez - hozzászokom a bőséggel rendelkezésre álló tényezőhöz.
Ennek egyik hátránya, hogy egyre többre vágyom, vagy hogy elveszti a kezdeti varázsát, és besokallok tőle. Eltűnik a vágy és vele eltűnik az élvezet is - nem tudom már értékelni az adott dolgot.
Talán mindannyian hasonlóképpen működünk.
Talán ez lehet egyfajta válasz a gazdagság viszonylagosságára...
Az gazdag-e inkább, akinek sok van, vagy az, aki jobban tudja értékelni, amije van...?
Érzem, hogy az utóbbi.
És érzem azt is, hogy ez a tudás régebbről való bennem, nem friss felismerés - legfeljebb újra-felfedezés, újra-megértés.
Akkor viszont lehetséges, hogy ez a tudatalatti tudás állhat a korlátaim mögött...
Talán ezek a korlátok tartanak meg a helyes úton, ahogy BT mondta, "talán még nem engeded meg magadnak a sikert..."
Hogy ne váljak olyanná, amilyenné talán már oly sokszor korábban - ne tegyen ostobává, érzéketlenné a mohóság...
Talán ezt éreztem meg ma - hogy itt az idő a változásra...
Hogy megért bennem ez a gondolatcsíra annyira, hogy most már folytathassam az utam felfelé...
Talán most már képes vagyok alázattal fogadni az Élet ajándékát, az Út apró ajándékait, a Véletleneket...
Talán eljött az a pont, amikor már akkor sem felejtek el hálát adni azért, amit kapok, ha sokat, sokszor kapok belőle...
A Tudat evolúciója...
Hiszek magamban. Egyre jobban hiszek. :)
Köszönöm Neked az Erőt, köszönöm az Esélyt, és a Hitet, amelyekkel kitartottál, s kitartasz mellettem, míg a tanulás útjait járom...!
Egyszer megkérdeztek egy embert - valahol keleten -, aki már elmúlt száz éves, hogy mi a titka e magas kornak. A bácsi csak mosolygott, kicsit elgondolkodott, azután így felelt:
"Kicsit mindig éhesnek kell lenni."
- Nem is tudom már, mikor olvastam a cikket, ami hírt adott az esetről - mégis elevenen megmaradt bennem ez az emlék.
Arra gondoltam, talán a boldogsággal is össze függ a dolog, meg az ember természetével...
Tudom, hogy mohó vagyok. Amikor valamiből bőség van, akkor habzsolok, bár többnyire igyekszem odafigyelni magamra.
Ám ez mégis azt eredményezi, hogy - akár csak egy gyakorta ingerelt receptor az ingerhez - hozzászokom a bőséggel rendelkezésre álló tényezőhöz.
Ennek egyik hátránya, hogy egyre többre vágyom, vagy hogy elveszti a kezdeti varázsát, és besokallok tőle. Eltűnik a vágy és vele eltűnik az élvezet is - nem tudom már értékelni az adott dolgot.
Talán mindannyian hasonlóképpen működünk.
Talán ez lehet egyfajta válasz a gazdagság viszonylagosságára...
Az gazdag-e inkább, akinek sok van, vagy az, aki jobban tudja értékelni, amije van...?
Érzem, hogy az utóbbi.
És érzem azt is, hogy ez a tudás régebbről való bennem, nem friss felismerés - legfeljebb újra-felfedezés, újra-megértés.
Akkor viszont lehetséges, hogy ez a tudatalatti tudás állhat a korlátaim mögött...
Talán ezek a korlátok tartanak meg a helyes úton, ahogy BT mondta, "talán még nem engeded meg magadnak a sikert..."
Hogy ne váljak olyanná, amilyenné talán már oly sokszor korábban - ne tegyen ostobává, érzéketlenné a mohóság...
Talán ezt éreztem meg ma - hogy itt az idő a változásra...
Hogy megért bennem ez a gondolatcsíra annyira, hogy most már folytathassam az utam felfelé...
Talán most már képes vagyok alázattal fogadni az Élet ajándékát, az Út apró ajándékait, a Véletleneket...
Talán eljött az a pont, amikor már akkor sem felejtek el hálát adni azért, amit kapok, ha sokat, sokszor kapok belőle...
A Tudat evolúciója...
Hiszek magamban. Egyre jobban hiszek. :)
Köszönöm Neked az Erőt, köszönöm az Esélyt, és a Hitet, amelyekkel kitartottál, s kitartasz mellettem, míg a tanulás útjait járom...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)