Ma felkeltem 6-kor, és elszántam magam, hogy futok. Valami nem volt a helyén bennem - vagy lehet, hogy az elmúlt két nap össze-vissza kajálása, a karcsú alvás, vagy nem tudom mi miatt, de elég harmatos voltam...
Miközben az összeboruló lombok alatt futottam (lejtőn felfelé) próbáltam vizualizálni az energiaáramlást - fókuszálni a növények, a környezet szépségére és látni, ahogyan áramlik belém az energia.
Hát nem ment könnyen. :)
Aztán megpróbáltam számba venni, hogy mi mindenért lehetek jelen pillanatban hálás - hogy mozgok, hogy képes vagyok futni, hogy ilyen helyen futhatok, hogy ennyire szép - hogy képes vagyok megélni az érzéseimet, a szépséget, satöbbi...
Ez sem volt sokkal könnyebb. :D
Nem tudtam úgy érezni a hálát, mint máskor. A mozgásom széttörte a koncentrációt.
Ennek az lett az eredménye, hogy a táv kétharmadáig jutottam el egy szuszra - ott muszáj volt pihennem kicsit.
Persze minden agyban dől el, mégis ma mintha kevésbé tudtam volna kontrollálni az agyam. Szellemben is gyengébb voltam, nem csak testben.
A következő, meredekebb tizedét az útnak megtettem egyben, de majd bele döglöttem, és még csak ekkor értem az Edvi Illés végére, a Magas út lábához..
Öt perc kellett, mire rendeztem a légzésem, és nekiindultam a Magas útnak - ezt most csak három, vagy négy szakaszban sikerült megmászni.
Azon járt az agyam, ami elhangzott Levi oktatásán, meg KZ tréningjén.
Hogy nem az az überkirály, aki végig egy gázzal tolja az egész életében - azon múlik győzelem, vagy vereség, hogy miután gödörbe kerültél, van-e benned elég kurázsi, hogy újra odatedd magad, újra beleadj mindent...
"Mert a győztesek ott kezdik el, ahol a vesztesek abbahagyják."
Húzós hetek állnak előttem.
Amit lehetett, elhibáztam. Most össze kell kapnom magam, áthidalni a jelen szakadékait, és minden erőmmel építeni a jövő hídját...
A következő három hétben kitartónak kell lennem. Nem engedhetem meg, hogy bárki, vagy bármi ellopja az energiám, a lendületem.
Annyiszor mondták - most meg kell valósítanom, hogy "csak csináld!" - Just do it!
Gondolkodás, megingás, meghátrálás és a legkisebb bizonytalanság nélkül.
A tét - mint mindig - most is Élet, vagy Halál.
A döntést már meghoztam - eleget voltam néző a kordonok mögött és eleget maradtam a porban legyőzöttként is.
Ideje, hogy elégedett és büszke lehessek magamra! :)
És az is leszek! :) ;)
Ennyi.
M.I.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)