Fuss!

A "Mi kell a nőnek"-ben volt egy reklámfilm, amin együtt dolgoztak a Nike megbízásából. Tök jó gondolatokat szedtek össze benne.

Tegnap felavattam a társamat - a következő 1000 km hű szövetségesét. :)

Az első igazi futócipő az életemben. :) Merőben sajátos, és kellemes meglepetés volt. Olyan technológiai megoldásokkal dolgoznak, amire magamtól sosem gondoltam volna. Elvégre nincs az az épeszű ember, aki tudományos alapon gondolkodna egy cipőről...?!

Hát van az az ember... És nem csak, hogy van és épeszű, de még komolyan is gondolja, sőt választott hivatását meghökkentően magas színvonalon űzi.



Szóval tegnap, oly sok idő kihagyása után ismét úgy léptem rá az útra.
Azzal a végtelen szabadsággal, mikor nincs végállomás, nincs végcél...

Mikor nincs határidő, nincs nincs időzítés, nincs ébresztés, figyelmeztetés, vagy bármi, ami határt szabhatna...

Sötétedett, és péntek este lévén senki sem volt az utcákon...
Csak kétszer futottam össze hozzám hasonlókkal.
A levegő hűs volt, a lépteim felvették a zene ritmusát, és megszűnt körülöttem a világ...
Csak a következő méter, csak a hangok és a levegővétel üteme, a szellő cirógató érintése, a meg-meglibbenő lombok integetése és az egyre mélyülő szürkület maradt...

Dombon fel, és dombon le, utcáról utcára, lassan lángra gyúló testtel, szinte feloldódva a mozgásban, az ébredő fáradtságban, az est megnyúló árnyaiban...

Nem pótolható érzése a szabadságnak, az örökkévalóságnak...

Ilyenkor érzi meg az ember, hogy a világ több annál, az élet több annál, amennyinek a hétköznapok forgataga látni engedi.

Jó volt újra az Úton.
Mintha el se mentem volna - nem vetette szememre az elmúlt időt.
És visszavár...
Most is hallom, ahogy hív...



"Gyere...! Fuss...!"