Mi az?
Annyid van, amennyit csak akarsz - annyit adhatsz, amennyit csak akarsz - mégsem fogy el, mégsem lesz kevesebb Neked belőle?
A Jó modor.
Égető - egy kedves blogger ismerősöm - bejegyzését olvasva gondoltam rá, hogy valóban "terjesztésre méltó" az észrevétel...
Nevezetesen, hogy...
"Hová lett a jólneveltség?
Avagy: Ma már retró az illem?"
Bajban vagyok.
Nem emlékszem ugyanis, hogy anno az anyám, vagy az óvónéni, vagy az ofő, vagy bárki elmondta volna...
Mégis tudom.
De ha nekem nem mondták el - akkor nekik is maguktól kéne tudni - nem?
Néha a tököm tele van a nőkkel. Persze nem kizárt, hogy a saját hülyeségem az oka, mindegy is.
Mégis.
Talán csak romantikus illúzióként él bennem a vágy, hogy egyszer-egyszer, egy buszon, vagy épp egy lépcső alján, vagy a boltban a kasszánál igazi hercegnőre bukkanjak, s csodálattal adózva a belőle sugárzó tökéletes harmóniának, kifejezzem hódolatom egy figyelmes gesztussal...
Hm...
Nagyon nyálas, mi...?!
Hát ez van, vazze' - nem tetszik, akkor is.
A kérdés, honnan ez az érzés?
Jean Reno játszott egyszer valami kosztümös filmben - nem a Jöttünk, láttunk-ra gondolok -, amelyben szintén időutazás ürügyén kerültek mai világba antik/középkori csókák.
Meg kellett lepődjek, mennyi apró illemszabályról nem tudok.
És ugyanakkor érdekes volt látni, a modern korban mennyire esetlen tud lenni egy illedelmes úriember.
Ugyanakkor élményszámba megy a meglepetés a pesti hölgyek arcán, ha lovagi szolgálatot tesz egy magamfajta, régimódi pasi - vagy már sokszor csak egy-egy apró figyelmesség, gesztus okán is...
Egyfelől vicces, másfelől elszomorító, hogy ennyire elszoktak a jó modortól.
Kinyitni egy ajtót, előre engedni, felsegíteni - könnyű és természetes, mint levegőt venni.
S jutalmam egy mosoly, egy tiszta pillantás - egy tekintet, mely nem mond se többet, se kevesebbet annál, mint ami mögötte van:
"Köszönöm."
M.I.
Annyid van, amennyit csak akarsz - annyit adhatsz, amennyit csak akarsz - mégsem fogy el, mégsem lesz kevesebb Neked belőle?
A Jó modor.
Égető - egy kedves blogger ismerősöm - bejegyzését olvasva gondoltam rá, hogy valóban "terjesztésre méltó" az észrevétel...
Nevezetesen, hogy...
"Hová lett a jólneveltség?
Avagy: Ma már retró az illem?"
Bajban vagyok.
Nem emlékszem ugyanis, hogy anno az anyám, vagy az óvónéni, vagy az ofő, vagy bárki elmondta volna...
Mégis tudom.
De ha nekem nem mondták el - akkor nekik is maguktól kéne tudni - nem?
Néha a tököm tele van a nőkkel. Persze nem kizárt, hogy a saját hülyeségem az oka, mindegy is.
Mégis.
Talán csak romantikus illúzióként él bennem a vágy, hogy egyszer-egyszer, egy buszon, vagy épp egy lépcső alján, vagy a boltban a kasszánál igazi hercegnőre bukkanjak, s csodálattal adózva a belőle sugárzó tökéletes harmóniának, kifejezzem hódolatom egy figyelmes gesztussal...
Hm...
Nagyon nyálas, mi...?!
Hát ez van, vazze' - nem tetszik, akkor is.
A kérdés, honnan ez az érzés?
Jean Reno játszott egyszer valami kosztümös filmben - nem a Jöttünk, láttunk-ra gondolok -, amelyben szintén időutazás ürügyén kerültek mai világba antik/középkori csókák.
Meg kellett lepődjek, mennyi apró illemszabályról nem tudok.
És ugyanakkor érdekes volt látni, a modern korban mennyire esetlen tud lenni egy illedelmes úriember.
Ugyanakkor élményszámba megy a meglepetés a pesti hölgyek arcán, ha lovagi szolgálatot tesz egy magamfajta, régimódi pasi - vagy már sokszor csak egy-egy apró figyelmesség, gesztus okán is...
Egyfelől vicces, másfelől elszomorító, hogy ennyire elszoktak a jó modortól.
Kinyitni egy ajtót, előre engedni, felsegíteni - könnyű és természetes, mint levegőt venni.
S jutalmam egy mosoly, egy tiszta pillantás - egy tekintet, mely nem mond se többet, se kevesebbet annál, mint ami mögötte van:
"Köszönöm."
M.I.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)