Ösztön-lények

Hajnali félhomályban gomolygó, párától és füsttől nehéz levegő...

Lassan mozdul.

Ahogy a kép is.

Roppant juhászebek hevernek falkában, nyakukban fonott szíjjal.

Párálló lehelletük fehéren tör elő agyaraik közül...

Lustán morrannak, hörrennek fel olykor...

Kopók vadászat után.

Uruk lábától nem mozdulnak - pórázuk erős, ahogy uruk keze is.

S mégis...

Szolga, vagy úr-e, kinek nyakán szíj hurka szorul...?



---------- *-----------




Évek telnek el felettem.

S lám, úgy tűnik, várjak bármire, bármeddig is akár - mégis csak hibázhatok, ha engedek nekik.

Megtettem, amit megtehettem.

S megtudtam, amit eddig sejtettem csupán.


...Valóban az érintés a titok.