In Time - avagy kérlek, emlékeztess rá

Pereg a homok...

http://www.youtube.com/watch?v=tSBsx31yVN4

A Lopott idő című film ráébreszti az embert, hogy az életünk nem végtelen. Ráébreszt, hogy rohanunk, kergetünk valami kitalált, nemlétező ideálokat, mint a gazdagság, mint a pénz... S közben az ujjaink közül számolatlanul peregnek a másodpercek, a napok, az évek...

Valóban csak az az élet, amit csilli-villi környezetben élünk...? Valóban az a boldogság, ha anyagi bőségben élhetünk...?

A minap megmaradt egy liter csokipudingunk - nem fogyott el a palacsintához.
Leültem, és magam elé vettem a lábost, és mind megettem...

Nem volt finomabb attól, hogy sok volt. Sőt...

A filmben az idő a pénz allegóriája. A gazdagoknak évszázadaik vannak, és nem kell meghalniuk - a szegények a szó szoros értelmében napról-napra élnek. Ha "lejár az időd" - ha elfogynak a másodperceid, halott vagy.
A"lopott idő" ~ lopott pénz. Akinek sok van - bankárok, politikusok - a csóróktól "lopják el" azáltal, hogy ők befolyásolják - emelik - az árakat, a hitelkamatokat...

Az alternatív Bonnie és Clyde azért válik közellenséggé, mert amit ellopnak, elosztogatják, és ezzel a rendszert veszélyeztetik.

Mihez kezdenénk vajon, ha nem a napi robot határozná meg az életünket...?

Nyilván nem feltétlenül mennénk be a gyárba gürizni, amíg nem muszáj. Ez ingadozó termelést, hektikus árakat, lokális bőséget és hiányt eredményezne. Elégedetlenséget. Káoszt...?

Vajon valóban szükségünk van erre a rendszerre ahhoz, hogy rendezett életet éljünk...? Valóban képtelenek lennénk önzetlenül adni egymásnak, ha szükségünk volna rá...?
Valóban nem vagyunk eléggé fejlett szellemi szinten ehhez...?

A rendszer nem tökéletes, tudjuk. De nem lehet, hogy túlzásba visszük a szigorú ellenőrzést...?
Nem lehet, hogy épp azáltal veszítjük el az életünk értelmét, értékét, hogy vasszigorral akarjuk mederben tartani az életünket...?

Valóban képtelenek vagyunk beérni kevesebbel...?
Képtelenek vagyunk boldognak lenni kevesebbel...?

Azáltal, hogy jobban megéljük, jobban megbecsüljük...?

Igaza van a film alkotójának (Andrew Niccol forgatókönyve és rendezése - Fegyvernepper, Terminál, Truman show).

Pénz nélkül is van esélyünk a boldogságra (mi döntjük el, hogyan éljük meg az adott pillanatot) - de idő nélkül... Élet nélkül...

Anélkül, hogy egymásért lennénk - egymással, egymás mellett...

Hány család, hány nemzedék nőtt fel "szegénységben"...?! De boldogan...

És ma hányan vagyunk egyedül, csak azért, mert mind megyünk a saját fejünk után - kergetjük a saját álmunk, ahelyett, hogy közöset építenénk azzal, akit szeretünk - mégha nem is olyat, mint amilyet kitaláltunk elsőre magunknak...?!


Nehéz szívvel kell szembesülnöm azzal, hányszor engedtem el én magam is valaki kezét... És hányszor engedték el az én kezem emiatt...



A pillantásom újra és újra az órára téved...

Eltelt egy újabb fél nap. És a másodpercmutató nem lassul...

Még azt sem tudjuk, mennyi van hátra valójában...

Mégis messze vagyunk egymástól...




Elmosolyodom.

Mit tegyek...?

Vessem el a kitűzött - anyagi - céljaim...?


Szabad akarat.

Nem kell elvetnem - ha nem akarom.

Mit tehetek...?

Élhetek másképp.

Adhatok többet. Abból, amim van.
Lehetek őszintébb azokhoz, akik körülöttem élnek.
Kimondhatom többször, hogy "szeretlek", adhatok több ölelést...
Lehetek hálásabb.

Megélhetem nagyobb odafigyeléssel a mát.


Mind megtehetünk ennyit.
Magunkért.
A boldogságért.

Egymásért.

Szeretlek Téged.

Kimondtam most, és kimondom minél többször...

Ha elfelejteném, kérlek - emlékeztess rá...!