Kacatjaim

Ma csak úgy spontán eszembe jutottak emberek a múltbeli barangolásaimból... :)

Kedves arcok, kedves emberek.


Hallgatva és ringatózva az Avatar zenéinek hangulatán, elsorjáznak előttem a múlt képei... :)

Arcok, party-k, táncok... :)

Esték, és éjszakák.


Az életben csak a szép emlékek számítanak. Amiket tanulás közben gyűjtünk.

Mezei virágok, amiket az út széléről szedünk, míg vándorlunk a távolba vesző céljaink felé.



Hisz mi marad meg, mit őrzünk meg mindabból, ami megtörténik velünk..? :)

Tárgyakat?

Egy vállalkozást?

Vagy a családot...?


Idővel újra úgy ébredünk, hogy a tükörből az az ismerős arc néz vissza, amelyik valaha rég az egyetlen "társunk" volt...

Aki mellénk szegődik, idővel más irányba fordul, a gyerekek felnőnek, és a saját életüket élik, a tárgyak jönnek-mennek...


Így életünk mércéje a megőrzésre méltó, boldog, színes emlékeink kacattára lesz. :)


Néha, mikor felnyitom e lomtár ajtaját, elidőzök a mögötte porosodó emlékek között.


Egy sárga, szelei házfal, és egy fatörzs, mely mögül a Kedvest megijesztendő előugrottam...
Egy füves rét, amelyen elheverésztünk egy gödöllői délután...
Egy kis parasztház döngölt padlata, melyen oly sok boldog álmot álmodtunk, egymás mellett...
Egy sátor fülledt sötétje, melyben fékevesztett vágyakkal gyürkőztünk...
Egy csillagfényes, mezőfalvi éj, melyben forró aszfalton elterülve, alkoholmámorba fojtottam sikoltó bánatom...

:)

Megannyi titkos, színes emlék - lakattal őrzött naplók lapjaira való, piruló-intim pillanat.

Reszkető csókok; eszeveszett, vad szeretkezések; szakadék-mély, végtelen magányos éjszakák...

Nem is tudom, melyik személyesebb - a megosztott, vagy a megőrzött magános pillanat...?!


29 éve koptatom ezt a testet. Épp a minap néztem tükörbe ezzel a gondolattal. :)

Idestova 3 évtizede.

Ha szerencsém lesz, most járok tán a harmadánál e földi utamnak. :)




Furcsa.

Egyre inkább úgy érzem, mintha egy teljes, megélt élet volna a hátam mögött. :)
Világjárással, családdal, céggel... :)

Elégedettséget érzek.

Mintha a legfontosabbakat már megéltem volna.

Pedig tudjátok - fizikai valómban alig néhány vidéket jártam csak be, a lányom még nem született meg (tudtommal ;) ), és a cégem sincs még sehol...

Igaz, hogy furcsa nyugalommal tölt el a tudat, hogy ezek mind megvalósulnak, amikor meg kell valósulniuk... :)

Talán ez az érzés hat úgy, mintha már meg is történt volna minden... :)