"I see you..."
Lehet egyáltalán hozzátenni anélkül, hogy elvennénk belőle...?
Mikor azt kérdezik, miért hiszem, hogy van remény...
Felidézek egyet ezek közül a pillanatok közül... Amikor érezni az Istenséget a tetteinkben...
Képesek vagyunk rá.
Tudjuk mindannyian. Mert megtapasztaltuk. Megtapasztalhatjuk újra, meg újra...
Csak figyelnünk kell.
Figyelnünk a valódi önmagunkra. Arra a hangra, amellyel megszülettünk. A hangra, amely vezet - végig az úton... Az életünkön.
Én ezt a hangot keresem. A város - a hétköznapok zajában.
Mind érezzük a hívást... Mert a létezésünk forrása vonz, akkor is, ha elveszítjük vele a kapcsolatot. Akkor is, ha hosszú időn át süketen bolyongunk az álom és valóság határvonalán...
Mert tudjuk, hogy ott van az igazság.
Tudjuk, hogy a boldogsághoz a teljességen át vezet az út, a teljesség eléréséhez pedig kicsit el kell távolodnunk, el kell engednünk önmagunk...
Közelebb kerülni egy másik világhoz - egy másik álomhoz...
El kell engednünk a félelmeinket, amelyek uralkodásra, irányításra ösztönöznek...
Mert az Élet nem az uralkodás más élők felett, hanem az Együtt Létezés velük...
Ahogy együtt dobban a szívünk...
Hiszen érezzük ott belül, hogy Minden Egy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)