Hallgatom ezt a zenét.
Véletlenül belefutok egy fotóba, amint Ő van...
És menekülök előle - az emléke elől...
Elfutok, mint kutyák elől, hogy ne marjon belém hiánya...
A lábaimröpítenek, mind távolabb...
De a szívem...
A szívem vissza vágyik...
Hozzá.
A karjai közé, az illatához, a hangjához...
Mert egy részem még mindig Vele akar lenni.
Mert egy részemet nem érdekli, hogy az emlékezés fáj.
Mert egy részem mindig hű marad.
***
Talán visszás, talán fura - de sosem voltunk együtt Vele. Nem tudom, milyen lehet az érintése, milyen lehet a karjai közt. Csak a képzeletemben él a pillanat.
De ott elevenen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)