Barát, vagy ellenség...?

Kemény kívülről látni, ha valaki nem tud túllépni valamin.

Látni, hogy hónapok, évek múltán is ugyanazzal küszködik, ugyanazt a leckét gyűri, kattog, szenved, és egy tapodtat sem halad előre...



Ő kattog, mi meg nézzük egy darabig, feltesszük a szokásos klisé-kérdéseket, aztán - nem válthatjuk meg a világát - visszafordulunk a saját életünkhöz, és csendesen kattogunk tovább a magunk valamijén...



Utóbb egyre több felől kapom vissza, hogy látványosan nagy az arcom...
Olyan szinten, hogy kezdek félni, lehet benne valami...

Találkoztam egy emberrel, aki annyival - annyi tapasztalással előttem jár... Csak nézek. Az élete számomra semmivel sem világosabb, mint bármelyik dzsungel, amellyel eddig találkoztam...

(Valahogy az én nézőpontomból az enyém áttekinthető. Biztos mindenki így van ezzel - a sajátját könnyen átlátja.)

Ezernyi szín, számtalan egzotikus élethelyzet és két gyönyörű kislány.

Valahova ide tartok én is - vagy erre...

Ma találkoztam egy harminckevéséves sráccal, aki a saját házát építi hat éve.

Mind más úton, mind más világban, mind máshol tartunk.

Kíváncsi vagyok, vajon hová érkezem majd...
Mit tanulok meg, mire az út e szakasza végére érek...

Van, aki félt.

Van, aki aggódik.

Vajon miért...?

Mert van egy képe, hogyan kellene, és nem felelek meg ennek a képnek...?

Mert ő másképp csinálná...?

Önmagunk legkitartóbb barátai - és leglevakarhatatlanabb ellenségei vagyunk.


Rakja össze, aki akarja.