Valahol egyszer azt hallottam/olvastam, hogy akkor kezdünk el valamiről sokkal gyorsabban, sokkal több mindent megtanulni, ha megpróbáljuk másoknak megtanítani.
A film legfontosabb üzenete számomra a tetőkerti jelenet volt - "itt maradsz, és nem mozdulsz innen, amíg meg nem bocsátottál magadnak!"...
Pár napja egy kedves, de még nagyon kiforratlan személyiségű, fiatal lánnyal beszélgettem - sokadjára. Próbáltam megértetni vele, hogy a félelmei benne magában születnek, és azok láttatnak csak falakat, korlátokat vele - holott a szabad akarat ajándékát mindannyian megkaptuk...
Aztán egy tréningen csináltunk egy viszonyulási tesztet - kinek-kinek milyen a viszonya önmagához, a világhoz, általában az emberekhez, a férfiakhoz és a nőkhöz.
Meg voltam győződve róla, hogy imádom a nőket, hogy csodálom őket - hogy elfogadom őket olyannak, amilyenek.
Ahogy arról is, hogy a férfiak jellemző vonásait is nagyrészt feldolgoztam már, és képes vagyok elfogadni olyannak őket is, amilyenek - még ha nem is 100%-ban.
És összességében ugyanígy vélekedtem az emberek elfogadásáról - hogy feldolgoztam, hogy esendőek vagyunk, hogy hibázunk, hogy tévedünk, hogy gyengék vagyunk...
A teszt tanúsága szerint tévedtem magammal kapcsolatban.
Mindhárom csoporthoz negatívan viszonyulok.
Negatív elvárásaim vannak az emberekkel, a férfiakkal és a nőkkel kapcsolatban...
Ez elég riasztó, ha elfogadom, hogy Redfield, Bach és a Vonzás szerint a gondolataim alakítják a világot...!
Emberekkel - férfiakkal és nőkkel dolgozom. A munkámban elért eredmények is attól függnek, hogyan viszonyulok hozzájuk, mire számítok tőlük. Ha ennyire elutasító vagyok tudat alatt - nos ez sok mindent megmagyaráz...
Hiszen a Világ bennünket tükröz vissza...
Hiszen a kapcsolatainkban is ezt kapjuk vissza...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)