Furcsa, hogy működök.
Felismerek valamit, aztán évek múlva újra felfedezem... Sok mindent pedig csak még később ismerek fel.
Valójában azért vagyunk egyedül a világainkban, mert nem engedünk elefántokat a porcelánboltba.
Ha valakit beengedünk, az előtt sebezhetővé válik a világunk, megingathatja a hiteinket, megváltoztathatja - fenekestül felforgathatja sőt, függővé tehet bennünket.
"Hát kinek jó ez...?!"
Ezzel a kérdéssel pedig nem vitatkozunk, inkább csinos üvegbúrát húzunk magunkra, és onnan pislogunk kifelé, a látottak alapján alakítjuk a belső kis világot - tapasztalás nélkül... (Vagy csak felszínes tapasztalások alapján, hiszen félünk megmártózni a külső világban - csak a kislábujjunk dugjuk ki a búra alól.)
Tehát: azért vagyunk egyedül, mert nem bízunk senkiben, hogy nem törne össze mindent idebenn.
Van egy-két kiváltságos, akik mégis bebocsátást nyernek - és ha hozzánk hasonlóan tapasztalatlanok, akkor egy-két önkéntelen mozdulattal, óvatlan lépéssel szét is barmolnak pár értékes formát. Mi pedig fájdalmas bizonysággal erősítjük a búránk falát - hangosan méltatlankodva az ügyetlenségükön.
Ők megriadnak (a történtektől, vagy hogy mi várhat rájuk is - ki tudja), és elillannak gyorsan - mi pedig csendes - de ismerős-nyugodt magányunkban nyalogatjuk a sebeinket, s megfogadjuk (ki tudja hanyadjára már), hogy soha többé!
Minthogy a valóságunkat a gondolataink alakítják, sajnos ezek a gondolatok is megvalósulnak.
Azt hiszem, nem abban kell bíznunk, hogy "most majd nem fog fájni" - hanem abban kell hinnünk, hogy a másik nem "rabolni, s ölni jön", hogy a fájdalmakon túl az élet a közös világban sokkal, sokkal szebb és teljesebb, mert
egyvalami van, amit egyedül nem vagyunk képesek megtenni:
Megosztani bármit - örömöt, boldogságot, félelmeket, sikereket... Bármit.
MI döntünk.
Arról is, hogy működni fog-e együtt, arról is, hogy meddig megyünk el, és hogy akarjuk-e jobban csinálni.
Ha tehát elhagysz valakit*, ne áltasd magad!
A Te hited kevés.
Magadban.
*egy kapcsolat elején, vagy egy kapcsolat rendbehozása helyett
Felismerek valamit, aztán évek múlva újra felfedezem... Sok mindent pedig csak még később ismerek fel.
Valójában azért vagyunk egyedül a világainkban, mert nem engedünk elefántokat a porcelánboltba.
Ha valakit beengedünk, az előtt sebezhetővé válik a világunk, megingathatja a hiteinket, megváltoztathatja - fenekestül felforgathatja sőt, függővé tehet bennünket.
"Hát kinek jó ez...?!"
Ezzel a kérdéssel pedig nem vitatkozunk, inkább csinos üvegbúrát húzunk magunkra, és onnan pislogunk kifelé, a látottak alapján alakítjuk a belső kis világot - tapasztalás nélkül... (Vagy csak felszínes tapasztalások alapján, hiszen félünk megmártózni a külső világban - csak a kislábujjunk dugjuk ki a búra alól.)
Tehát: azért vagyunk egyedül, mert nem bízunk senkiben, hogy nem törne össze mindent idebenn.
Van egy-két kiváltságos, akik mégis bebocsátást nyernek - és ha hozzánk hasonlóan tapasztalatlanok, akkor egy-két önkéntelen mozdulattal, óvatlan lépéssel szét is barmolnak pár értékes formát. Mi pedig fájdalmas bizonysággal erősítjük a búránk falát - hangosan méltatlankodva az ügyetlenségükön.
Ők megriadnak (a történtektől, vagy hogy mi várhat rájuk is - ki tudja), és elillannak gyorsan - mi pedig csendes - de ismerős-nyugodt magányunkban nyalogatjuk a sebeinket, s megfogadjuk (ki tudja hanyadjára már), hogy soha többé!
Minthogy a valóságunkat a gondolataink alakítják, sajnos ezek a gondolatok is megvalósulnak.
Azt hiszem, nem abban kell bíznunk, hogy "most majd nem fog fájni" - hanem abban kell hinnünk, hogy a másik nem "rabolni, s ölni jön", hogy a fájdalmakon túl az élet a közös világban sokkal, sokkal szebb és teljesebb, mert
egyvalami van, amit egyedül nem vagyunk képesek megtenni:
Megosztani bármit - örömöt, boldogságot, félelmeket, sikereket... Bármit.
MI döntünk.
Arról is, hogy működni fog-e együtt, arról is, hogy meddig megyünk el, és hogy akarjuk-e jobban csinálni.
Ha tehát elhagysz valakit*, ne áltasd magad!
A Te hited kevés.
Magadban.
*egy kapcsolat elején, vagy egy kapcsolat rendbehozása helyett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Írj! Hogy tudjam, mit gondolsz Te! ;)